Nagy Anna: Végre észrevették az egyszülős családokat is

Ami jó a családoknak, az jó az egyedülálló szülők által fenntartott családoknak is – fogalmazott a Magyar Nemzetnek Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője. Magyarországon mintegy félmillió gyermek nevelkedik háromszázezer egyedülálló szülő által eltartott családban.

Kreft-Horváth Márk – Ritó Szabolcs
2021. 03. 10. 7:28
Az ebbe a helyzetbe került anyák és apák legnagyobb félelme az elmagányosodás Fotó: Bach Máté
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Nálunk két dolog hiányzik leginkább: az idő és a pénz. Ma már a sok gyerek nem, de az egyedülálló szülő legtöbbször még mindig szegénységet is jelent, és ezen nagyon nehéz változtatni – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Nagy Anna. Az Egyszülős Központ vezetője emlékeztetett: eddig tizenötezer egyedülálló szülő vette már igénybe a csokot, ami már eleve cáfolja azt a baloldali narratívát, miszerint a Fidesz–KDNP-kormány által bevezetett családtámogatások csupán a tehetősebb társadalmi rétegek számára elérhetők. – Ami jó a családoknak, az jó az egyedülálló szülők által fenntartott családoknak is – jegyezte meg.

Előnyt élveznek

– Nagyon örültünk, amikor Orbán Viktor a bölcsődei férőhelyek bővítéséről beszélt két évvel ezelőtti évértékelőjében. Ha van bölcsődei férőhely, az egyszülős családok előnyt élveznek, azért, hogy az egyedüli kenyérkereső dolgozni tudjon – fogalmazott Nagy Anna, hozzátéve: az egyszülősök több mint tíz százaléka nagycsaládos is.

Az uniós összehasonlításokban Magyarország a gyermeküket egyedül nevelő szülők arányában az első negyedben foglal helyet, a családosok között kifejezetten magas az arányuk.

– Háromszázezer család él ilyen helyzetben, ami félmillió gyermeket érint. Ezeknek a családoknak a tizenhárom-tizennégy százalékában az édesapa neveli a gyerekét, ami negyvenezer családot jelent, a többi esetben pedig az édesanyák maradtak egyedül – hangsúlyozta a szervezet vezetője.

Nagy Anna kiemelte, hogy az általános közgondolkodással ellentétben nemcsak a válásokra vezethető vissza az egyedülálló szülők magas száma: szerepet játszik a házastárs elhalálozása is. – Szembetűnő, hogy a negyvenes-ötvenes férfiak esetében az egészségügyi állapot már nagyon komoly rizikófaktort jelent. Azt is látjuk, hogy sok esetben a várandósság alatt marad egyedül az édesanya, illetve az egyedülállóként örökbefogadó vagy gyermeket vállalók száma is jelentős – fejtette ki.

A koronavírus hatása

A járvány az élet minden területén drámai változásokat eredményezett. Nagy Anna szerint azonban a negatív hatások ellenére a közösségi távolságtartás miatt kialakult internetes kapcsolattartás számos előnnyel is járt. – Nálunk már online formában működik tanácsadás, korrepetálás, jogi segítségnyújtás, pszichológusi és munkavállalási tanácsadás is. Könnyebben elérhetővé váltak az érintett családok – mutatott rá.

A munkavállalási tanácsadás fontosságát szemléltetve a szakértő kifejtette, hogy a koronavírus-járvány negatív hatása elsősorban a munkavállalás terén, a munkahelyek elvesztésének kockázata miatt vált testközelivé mindenki számára. Számtalan cég küldte el a dolgozóit, majd a járvány erősödése, az iskolák digitális tanrendre átállása miatt pedig rengeteg szülő kényszerül otthon maradni a gyermekével.

– Azért is fontos a munkavállalási tanácsadási program, mert megmutathatjuk a szülőnek, hogy azon előnyeit hangsúlyozza a munkáltatónak, amelyeket már a mindennapokban megtanult. Az időmenedzsment, a logisztika, annak a megvalósítása, hogy minden fontos feladat beleférjen az időkeretbe, ezek a munkáltató szemében értéket képviselnek – mutatott rá.

Az Egyszülős Központ együttműködik a gyermekjóléti szolgálatokkal és a családokat segítő más civilekkel is. Kiegészítik egymás munkáját a társszervezetekkel. – Amikor egy családsegítő azt látja, hogy a hozzá forduló egyedülálló szülő helyzete speciális segítséget igényel, hozzánk irányítják. Legyen szó akár a szülőknek fenntartott segítői csoportról, akár gyermektáborokról vagy az adományok általi segítségről. A szervezetek együttműködésével több érintett értesülhet az egyszülős családok számára elérhető lehetőségekről – fogalmazott a szervezet vezetője.

Tizenöt év tapasztalat

Nagy Anna 2005 óta működtet egyszülős civil szervezetet, az Egyszülős Központot pedig 2018-ban nyitották meg. Elmondása szerint az első tizenkét év nagyon nehéz volt, mivel kevés forrásból, kevés tapasztalattal tevékenykedtek, de annál lelkesebben. – Alulról építkező, kicsi civil szervezet voltunk sok-sok éven át, de attól, hogy mostanra már másik, magasabb szinten működünk, még ugyanazok az emberek vagyunk – jegyezte meg. Azt is kiemelte, hogy az elmúlt évek során nagyon sok tapasztalatot halmoztak fel, és a civil szférában is jó kapcsolatot ápolnak más családszervezetekkel, amelyekkel közös programokat szerveznek, egymást segítik.

– Nagyon sokszor megkaptam már: ne reklámozzam azt, hogy az ember egyedül neveli a gyerekét, de nem erről van szó – az egyedül nevelő szülők tudják a legjobban, hogy milyen nehéz élethelyzet ez – jegyezte meg Nagy Anna.

Hozzátette: az ország majdnem tíz százalékát jelenti ez a társadalmi csoport. – Nem lehet megspórolni, hogy az érintett félmillió gyermek segítséget kapjon. Szimbolikus jelentőségű, hogy a döntéshozók észrevették az egyszülősöket, ugyanis az általuk nevelt gyermekek nagyon hamar felnőnek, és akkor már az lesz a kulcskérdés, hogy a saját családjukat jól tudják menedzselni – tette hozzá Nagy Anna.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.