Azonban az embernek szüksége van ünnepélyes alkalmakra, amikor mélyebben át tud élni valamit. A sírok ápolására, szépítésére nem az elhunytaknak van szükségük. Nekik nincs szükségük az odatett virágokra és mécsesekre. Ők főként annak örülnének, ha a családtagjaik, gyermekeik, unokáik azt a hitet és szeretetet, amelyben ők éltek, és amelyről most már odaát végső bizonyosságot is nyertek, ezt a hitet őriznék és élnék. Ők Isten színe előtt vannak, Őfelé haladnak. Isten szeretetének fénye és tüze kiéget belőlük mindent, ami Tőle idegen, minden önzést, minden emberi torzulást és vakságot. Lehullanak a láncaik, és szabadon szárnyalva tudnak szeretni, ujjongani. Akkor lehet teljes az örömük, ha azt látják, hogy a szeretteik is ugyanezt a hitet, ugyanezt a szeretetet élik. Az elhunytak tettek helytelen dolgokat is a földi életük során. Végtelenül fáj nekik, ahogyan látják a negatív tetteik következményeit. Akkor a leginkább hálásak nekünk, ha igyekszünk a helytelen tetteik következményeit elhárítani, gyógyítani. Ezek a legszebb virágok, amit egy-egy sírra odatehetünk.