Németh Szilárd: Már nyolc Leopard harckocsi érkezett Tatára

A Leopardok a Klapka György Lövészdandár laktanyájában most felavatott két hangárban kapnak helyet.

Forrás: MTI2020. 10. 29. 18:33
null
Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár laktanyájában két, egyenként mintegy 2000 négyzetméteres hangárt avatott fel csütörtök délután Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára. Az új hangárokban kapnak helyet a honvédség által a Krauss-Maffei Wegmann (KMW) harcjárműgyártótól lízingelt Leopard 2A4 harckocsik.

Németh Szilárd elmondta, ebből a típusból már nyolc harckocsi érkezett Tatára, és a megrendelt további négyet tavaszra várják.

A 12 Leopard harcjármű elsődlegesen a legénység kiképzését szolgálja, hiszen kezelésük jóval bonyolultabb az eddig használt T-72-eseknél – fűzte hozzá.

Az államtitkár elmondta: 2023-tól a legkorszerűbb, 2A7+ típusú páncélosokat használhatják majd a katonák, ebből 44-et állítanak rendszerbe a fegyvernem fejlesztése jegyében.

Hangsúlyozta, hogy 2016-tól engedte meg a magyar gazdaság állapota, hogy megfogalmazhassák a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési programot, amelynek részeként a tatai dandárt a legmodernebb eszközökkel szerelik fel.

A program hármas célkitűzést fogalmazott meg, a katonák magas szintű kiképzését, a legújabb technikák bevezetését, és mindehhez a megfelelő infrastruktúra kiépítését – közölte Németh Szilárd.

Az új hangárok építésével és a Leopard harckocsik beszerzésével lehetőség nyílik a megfelelő tudás elsajátítására, így valósulhat meg a hármas cél – tette hozzá.

Németh Szilárd megköszönte a honvédeknek, hogy nemcsak a lehetséges harchelyzetekben, hanem a mai, pandémiás időkben is helytállnak.

Mint mondta, a koronavírus elleni küzdelem első szakaszát a katonák példamutató közreműködésével sikerült megnyerni.

A térség meghatározó haderejévé válhat a Magyar Honvédség

A védelmi képesség építéséről beszélt a honvédelmi miniszter október elején Győrben, kiemelve, hogy a Magyar Honvédség (MH) a térség meghatározó haderejévé szeretne válni. Benkő Tibor az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred laktanyájában a nyugállományú katonák és honvédségi nyugdíjasok találkozóján tartott előadást. Hangsúlyozta: a magyar hadiipar megteremtése erősíti a függetlenséget és erősíti a magyar gazdaságot.

– Minden beszerzésnél arra törekszünk, hogy ne csak elköltsük az adófizetők pénzét, hanem abból profitáljon az ország, munkahelyek jöjjenek létre – jelentette ki. Hozzátette: így létesült helikopteralkatrész-gyártás Gyulán, Zalaegerszegen gyártják a Lynxet, a világ egyik legmodernebb gyalogsági harcjárművét és cseh licensz alapján készítenek kézifegyvereket. A honvédelmi és haderőfejlesztési programmal összefüggésben Benkő Tibor beszélt a katonák toborzásáról, oktatásáról, kiképzéséről és arról, hogy nyugdíjas éveikben gondoskodnak róluk.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.