Összegzése szerint a Zeneakadémia 13 milliárd forintos beruházása azt példázza, hogy „megértettük és teljesítettük kötelességünket”.
A beszédek után ünnepi hangversenyt tartanak a Zeneakadémián, amely 26 hónapos rekonstrukciós munka után újult meg. A projekt teljes, 13,2 milliárd forintos költségéből 11,8 milliárd forintot fedezett európai uniós támogatás.
Az ünnepélyes megnyitóján Batta András, a Zeneakadémia rektora úgy fogalmazott, az intézmény „több mint egy hangversenyterem”: szent csarnok, ahol olyan zenészgenerációk nőttek fel, akik világhírűvé tették az intézményt. Mint emlékeztetett: az 1907-ben átadott épület felújítási projektje tíz éve kezdődött meg, és több kormány támogatásával, összesen 13,2 milliárd forint hazai és uniós forrásból valósult meg.
Előzőleg Orbán Viktor Eduárd kenti herceggel átadta a Zeneakadémia Solti Györgyről elnevezett kistermét. Szintén a világhírű karmesternek állít emléket az a térkompozíció, amit az impozáns épület előtt állítottak a Liszt Ferenc téren. Szintén kedden – Liszt Ferenc születésének 202. évfordulója alkalmából – emléktáblát avattak a ferihegyi repülőtéren Európa első zongorista sztárjának és a reptér névadójának tiszteletére.
A Zeneakadémia rekonstrukciójával kapcsolatos tapasztalatok a moszkvai Csajkovszkij Konzervatórium nagyszabású megújítási programja számára is igen hasznosak – ezt Alekszandr Szokolov, a nagy múltú intézmény rektora mondta kedden az MTI-nek nyilatkozva.
Szintén a felújításhoz kapcsolódik, hogy Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Magyar Érdemrend polgári tagozatának lovagkeresztjét adta át a Zeneakadémia felújítását vezető szakembereknek: Lakatos Gergely műszaki menedzsernek, főmérnöknek és Csepeli László építészmérnöknek.
A tehetséges magyar zenészek jövője szempontjából fontos projektnek nevezte a Liszt Ferenc Zeneakadémia felújítását Christopher Cotton, a világ egyik legrangosabb koncerttermének számító londoni Royal Albert Hall vezérigazgatója, aki a budapesti zenepalota keddi megnyitójának vendégeként szólalt meg.













Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!