Régi fényében tündökölhet a budai Vár

Jövő évtől kezdve folyamatosan adják át a budai Vár kommunista érában lerombolt, de a Nemzeti Hauszmann program keretében újjáéledő épületeit. A Főőrségi épületet, a királyi lovardát és környezetét 2020-2021-től vehetik birtokba a látogatók. Az átadásokkal párhuzamosan új építkezések kezdődnek a Dísz téren és a Szent György téren is, és folytatódik a kertészeti rekonstrukció. A palotát és a környezetét fejlesztő, kezelő várkapitányság tematikus séták keretében mutatja be a magyar államiság és kultúra központját.

2019. 11. 09. 6:50
null
A világháború és a kommunisták rombolása után is sokáig romlott a budai épületek állapota Fotó: Katona Vanda
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egykori Főőrség épülete rövidesen elkészül a budai Várban, jövő évben megnyitja kapuit a nagyközönség előtt, a rekonstruált királyi lovardát pedig a környezete teljes rendezésével, a Csikós udvarral és a Stöckl-lépcsővel együtt a tervek szerint 2021-ben adják át – tudta meg a Magyar Nemzet a várkapitányság által szervezett, a Nemzeti Hauszmann program fejlesztéseit is bemutató Várból palota című tematikus sétán. Az is elhangzott, hogy még az idén megkezdődik Budapest talán legszebb és legnépszerűbb vizes szoborcsoportjának, Strobl Alajos remekművének, Mátyás kútjának a felújítása is.

A világháború és a kommunisták rombolása után is sokáig romlott a budai épületek állapota
Fotó: Katona Vanda

A Nemzeti Hauszmann program keretében az elkészült vagy a befejezés előtt álló beruházásokon kívül folyamatban van, illetve az elkövetkező években megkezdődik az iparművészeti remekként jegyzett, az 1944–45-ös ostromban megsemmisült Szent István-terem újjáépítése, a Várgarázs III. kialakítása, két óriáslift beépítése és az utak, parkok, várfalak teljes rekonstrukciója. A várfal déli gyilokjáróját a Buzogány-toronnyal együtt már felújították, újra látogatható. A bejárás során a II. világháborús rombolást követően, a 60-as évek kultúrpolitikája által bontásra ítélt épületek újjáépítése is szóba került.

A Dísz téren álló Honvéd Főparancsnokság épülettorzója a jelenlegi alapterületen újul meg, visszakapja elbontott emeleteit és kupoláját. A parancsnoksággal szemközti területen állt egykor a Magyar Királyi Külügyminisztérium épülete – amely eredetileg a Vöröskereszt Egylet székháza volt –, ami korhű külsővel és korszerű belsővel születik újjá. Újból felépítik a Szent György tér hiányzó­, nyugati térfalát jelentő József főhercegi palotát a hozzá tartozó kerttel és istállóval, valamint megvalósul a már említett Csikós udvar és a Hunyadi udvar közötti akadálymentesítés. A Budavári Palota és környéke zöldfelületei is megújulnak, a kertészeti rekonstrukció már elkezdődött a Szent György tér autómentesítésével és zöldfelületeinek rehabilitációjával, valamint az Ellyps sétány felújításával.

A várkapitányság feladata a Budavári Palota állapotának felmérése, a rekonstrukció elkészítése és a sürgős építészeti beavatkozások elvégzése is. A palota újjáépítése, belsőjének részleges rekonstrukciója várhatóan több évtizedes munka lesz.

A vársétán szó esett a nagy sikerű, a napokban zárult Az első bástya című ideiglenes kiállításról is, amely a Táncsics Mihály utca 9. alatt feltárt korai, 15. századi erődítményt és a feltárt leleteket mutatta be a látogatónak. A több évszázadnyi törmelék alól kiásott terület régészeti állagmegóvás miatt télen ugyan zárva tart, de tavasszal a tervek szerint újra látogatható lesz.

A tavaly év végén létrehozott, a Miniszterelnökség fenntartásában működő Várkapitányság Integrált Területfejlesztési Központ Nonprofit Zrt. nemcsak a Budavári Palota és a környezeté­ben található állami tulajdonú műemlék ingatlanok, így például a Várkert Bazár, valamint a zöldfelületek vagyonkezelésével, fejlesztésével foglalkozik, hanem egyre népszerűbbek az idegenvezetőik által vezetett séták is. A már említett, elsősorban építészeti tematikájú Várból palota című tematikus sétán kívül megismerhetik az érdeklődők Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné kedvenc budai helyszíneit, a Várhegy zsidó emlékeit bemutató útvonalon Európa egyik legrégebbi rituá­lis fürdőjét (Mikve) láthatják, egy másik program pedig Buda borkultúráját mutatja be, de megcsodálhatjuk a főváros ékszerdobozának nevezett Várkert Bazárt is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.