Lovagolni hívta a kiskorút, de inkább erőszakoskodott vele a lovardában
Mindent tagadott.
Mindent tagadott.
Bélápapusztán járt a miniszterelnök.
Till Mátyás megszólalt az ügyben.
Állítólag több helyi lakos is észlelte a vadállatot az agglomeráció népes településénél.
A Ménes című kép restaurálása után a lovardában kapott helyet.
A Károlyi-kastély műemlék nagyistállójának rekonstrukciója három évbe telt.
Csütörtöktől vasárnapig a Nemzeti Lovardában rendezik a szabaidőlovasok harmadik országos bajnokságát.
Jogerősen három évre.
Egy zuglói alapítvány lovascentrumot akar létesíteni a területen.
A Nemzetközi Tetőfedő Szövetség által megrendezett világbajnokságon az összes európai ország mellett az Egyesült Államok és Kína is képviseltette magát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.
Budai Gyula szerint Majkát is felelősség terheli, amiért halálosan megfenyegették Orbán Viktort.
A PVV elnöke szerint Hollandia csak akkor menekülhet meg, ha azonnali menedékkérési stopot vezetnek be.
Rendkívüli leletek a híres római romvárosból.
Szeptember elsejétől magasabb fizetésre számíthatnak a területi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők.
A ruházatából három, fehér porral szennyezett nejlontasak is előkerült.
Az indiai légiközlekedési hatóság 51 biztonsági szabálysértést tárt fel az Air Indiánál. A társaság egyik járata egy hónappal ezelőtt tragikus balesetet szenvedett.
Szeptember elsejétől magasabb fizetésre számíthatnak a területi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők.
A ruházatából három, fehér porral szennyezett nejlontasak is előkerült.
Az indiai légiközlekedési hatóság 51 biztonsági szabálysértést tárt fel az Air Indiánál. A társaság egyik járata egy hónappal ezelőtt tragikus balesetet szenvedett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.