Részvétét fejezte ki Kövér László Kínának az elhunytak miatt

Részvéttáviratot küldött Kövér László, az Országgyűlés elnöke Li Zhanshu-nak, a Kínai Népköztársaság Országos Népi Gyűlése Állandó Bizottsága elnökének a koronavírus kínai áldozataira való megemlékezés napján.

Forrás: MTI2020. 04. 04. 11:11
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A táviratban – amit szombaton közöltek az MTI-vel – Kövér László azt írta, a világ államai számára egyre nagyobb gondot jelent a folyamatosan súlyosbodó helyzet, s minden ország egyre nagyobb erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy leküzdje ezt az eddig nem látott társadalmi, gazdasági és egészségügyi kihívást jelentő új típusú vírust.

A házelnök úgy véli, hogy csak a vírussal való küzdelem problémáinak és az abban való előrelépéseknek az őszinte megosztása lehet az útja annak, hogy széles nemzetközi összefogással sikerüljön elérni a vírus teljes legyőzését.

„Ezzel összefüggésben egyben szeretném kifejezni önnek hálámat azért a segítségért, amelyet hazám kapott a kínai vezetéstől, különféle, a vírus elleni védekezést segítő felszerelés formájában” – fogalmazott Kövér László.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.