Schiffer a baloldal rinocéroszbőréről

Rinocéroszbőrrel az arcán támogatja a balliberális értelmiség a fajgyűlölő jobbikos Tóth Pétert – fogalmazott Schiffer András, aki szerint a Karácsony Gergely mozgalmát is fémjelző szereplők pusztán azért támadták korábban, mert a Jobbikéhoz hasonló álláspontot fogalmazott meg egyes elvi kérdésekben. Eközben úgy tűnik, a Gyurcsány-párt továbbra is kiáll a náci jelöltje mellett.

Kárpáti András (MWH)
2021. 08. 03. 18:14
null
A volt politikus a megalkuvás ellen posztolt Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem sül le a képükről a bőr azoknak a hivatásos jóembereknek, akiktől évekig hallgattam a kioktató számonkérést, hogy miért állok szóba nácikkal, most pedig rinocéroszbőrrel az arcukon szavaznak majd a jobbikos Tóth Péterre? – tette fel a kérdést a Mediaworks Hírcentrumának megkeresésére Schiffer András.

Gyurcsány Ferenc Bíró László után egy újabb fajgyűlölő politikus mellett állt ki a szegedi Tóth Péter személyében. A jobbikos politikus „munkásságát” IDE kattintva olvashatja.

Mint köztudott, Tóth korábban bibsizett, nyíltan követelt fajvédelmet, a melegeket pedig genetikai hulladékként emlegette, ám jelenleg együtt kampányol Gyurcsány Ferenccel.

Fotó: Kurucz Árpád

Az LMP volt társelnöke szerint döbbenetes az O1G-koalíció képmutatása. – Van olyan a Karácsony Gergely 99 kontra 1 kiáltványát jegyző „mértékadó ballib” értelmiségi, aki a közösségi oldalán nyilvános vendettában részesített, és megszakította velem a kapcsolatot 2017 őszén, mondván, fasisztákat támogatok, amikor Gyöngyösi Mártonnak, későbbi jobbikos EP-képviselő béruniós kezdeményezését aláírtam – idézte fel Schiffer András. Mint mondta, hat éven keresztül folyamatos bírálatokat kapott a balliberális értelmiségiektől, amikor a különböző szabadkereskedelmi egyezmények, a földforgalom vagy 2006 ősze kapcsán támogatott a Jobbikéhoz hasonló álláspontot, és szóba merészelt állni jobbikosokkal. – Pedig én soha nem voltam egy listán a Jobbikkal, pusztán elvi álláspontot fogalmaztam meg – hangsúlyozta a volt honatya.

Schiffer András egyébként már a szerencsi időközi választással összefüggésben arra hívta fel a figyelmet, hogy az antiszemita megnyilvánulásairól elhíresült jobbikos Bíró László támogatása az egész baloldali összefogás végtelen romlottságát és elvtelenségét mutatja.

Tamás Gáspár Miklós szerint neonácikra nem lehet voksolni. A filozófus lapunknak érdekes körülmények között küldött válasza IDE kattintva olvasható.

A baloldali értelmiségiek közül egyelőre csak Tamás Gáspár Miklós tiltakozott az ellen, hogy Tóth Péter személyében neonáci jelöltet támogassanak a baloldali összefogás pártjai. Megjegyezte, hogy a roma (és újabban a zsidó) szervezetek tiltakozásának minden eleme fényesen beigazolódott.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) is elfogadhatatlannak nevezte, hogy antiszemita szereplője legyen a magyar közéletnek. A DK azonban továbbra is kiáll a neonáci jelöltjük mellett.

Arató Gergely, a Gyurcsány-párt frakcióvezető-helyettese a Spirit FM műsorán elképesztő módon annyival próbálta elintézni a botrányt, hogy a balliberális pártok hoztak egy döntést, amelyben elfogadták, hogy a Jobbik „megtagadta a saját múltját”, s a szóban forgó korábbi, súlyos kijelentéseket most nem tartják érvényesnek.

Az egykori Magyar Demokratikus Charta tagjai mélyen hallgatnak, miközben a szervezetet életre hívó politikus egy nácival kampányol. Vezércikkünket IDE kattintva tudja elolvasni.

Bauer Tamás (DK) pedig semmilyen módon nem kívánta kommentálni azt, hogy a pártelnöke teljes mellszélességgel kampányolt a neonáci jelölt mellett. Érdemes megjegyezni, hogy Bauer az egyik leghangosabb tagja volt a Gyurcsány-kormány alatt létrejött Magyar Demokratikus Chartának, amely „a szélsőségek, az indulatok, az intolerancia elleni nemzeti önvédelmet” hirdetett.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.