– Időközben visszaállította a kormány az egészségügyi alapellátást. A jövedelmüket elvesztő tömegekkel kapcsolatban többen is aggályaiknak adtak hangot, ám ahogyan ön is említette, a Fidesz népszerűsége meglehetősen magas, továbbá a kormány fókuszában az elveszett munkahelyek pótlása áll.
– Minden azon múlik, hogy mi lesz ezzel a félmillió emberrel és családjaikkal. Betelhet a pohár, és akkor az emberek azt mondhatják, hogy bárki jöhet Orbán helyett.
– A kabinet mentőcsomagja millióknak jelentős kedvezményeket jelent, mint például a hiteltörlesztéseknek az év végéig történő felfüggesztése. Miért alakulna ki az ön által említett mértékű elégedetlenség?
– Előfordulhat, hogy július-augusztusra tömegével lesznek olyan emberek, akik előtte elkötelezett Fidesz-szavazók voltak, de már nem lesz mit enniük. Az elégedetlenség pedig túlnőhet azokon, akik ténylegesen elveszítették a megélhetésüket, mert egész egyszerűen az bizonyosodhat be a választók előtt, hogy egy gazdasági-társadalmi krízis kezelésére Orbán Viktor alkalmatlan.
– Ön szerint tehát alapjövedelmet és a baloldali ellenzék által javasolt egyéb hasonló támogatásokat kellett volna kiosztani? Egyébként az egyik legkiszolgáltatottabb társadalmi csoport, a nyugdíjasok visszakapták a 13. havi nyugdíjat, amit a baloldali kormányok vettek el tőlük.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!