Se víziója, se ötlete nincs a baloldalnak

A baloldali városvezetők több mint féléves tevékenysége jó látleletet ad arról, hogy a baloldal 2010 óta érdemben nem változott – állapította meg Deák Dániel. Videóelemzéséből kiderül: az új szereplők ellenére ugyanaz a vízióhiány jellemzi a baloldalt, mint a 2002 és 2010 közötti kormányzásuk idején.

2020. 07. 03. 6:14
Gyurcsány Ferenc; Bajnai Gordon
Gyurcsány Ferencnek és Bajnai Gordonnak is csak jóléti ígéretekre futotta Fotó: MTI/Beliczay László
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A sikeres politikacsinálást mindig nagyon alapos szellemi munkának kell megelőznie, a baloldali városvezetők kudarcos politikája azonban egyértelműen a politikai stupiditás megnyilvánulása – mondta el Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője. Mindez azért fontos, mert azok a pártok, amelyek Karácsony Gergely mellett Budapestet irányítják, 2022-ben át akarják venni az egész ország irányítását, így most kicsiben ugyan, de mindenki számára megmutathatják, hogy mire képesek. A baloldal eddigi teljesítménye meglehetősen gyenge, ahogy 2010 előtt, úgy most is az ötlettelenség és a vízióhiány jellemzi őket. Továbbra sem tudni, hogy milyen Budapestet szeretnének, ami éles kontrasztot mutat a világos irányokat kijelölő Tarlós-korszakkal.

Ugyanez jellemezte a baloldalt 2010 előtt is: sem Medgyessy Péter, sem Gyurcsány Ferenc, sem pedig Bajnai Gordon nem volt képes koherens képet alkotni arról, hogy milyen Magyarországot szeretne a baloldal, csupán jóléti ígéretek, kapkodó és folyamatosan változó csomagok jellemezték őket – emlékeztetett az elemző. Jól rávilágít minderre az őszödi beszéd, amelyben Gyurcsány Ferenc egyebek mellett nyíltan beszélt arról, hogy semmilyen gazdaságpolitikai elképzelése nincsen, csupán rengeteg – eltérő véleményű – szakértőt hallgatott meg.

A kormányzásképtelenség hatására a baloldal hatalmas vereséget szenvedett, amelyből a mai napig nem tudott kilábalni. A vízióhiány mellett a korrupciós ügyek sem tűntek el a baloldalról, hiszen újabbnál újabbak kerülnek elő – jegyezte meg Deák Dániel. Mint fogalmazott, Czeglédy Csaba több tíz milliós szerződései után most arra is fény derült, hogy a járvány alatt is a baloldali holdudvar zsebeinek megtömésével foglalkoztak.

Gyurcsány Ferencnek és Bajnai Gordonnak is csak jóléti ígéretekre futotta
Fotó: MTI/Beliczay László

A baloldal önkormányzati hatalomszerzésével együtt az arrogancia is egyre inkább megmutatkozik: a nyilvánosság előtt a sajtószabadságért aggódó baloldali politikusok a tavaly októberi választás óta lényegében szóba sem állnak a velük szemben kritikus sajtótermékekkel. Nem volt ez másként 2010 előtt sem, az akkori szocialista miniszter, Veres János 2007-ben például arról vált emlékezetessé, hogy az újságírói kérdések elől menekülve lefejelte a Hír TV kameráját, idén pedig Gurmai Zita MSZP-s képviselő futott el a televíziócsatorna riportere elől – sorolta az elemző.

Ugyancsak visszatért a 2010 előtti időszak a baloldali képmutatás terén. Mutatja ezt László Imre Hitlert méltató kijelentése is, miközben a baloldal folyamatosan antiszemitizmussal vádolja a nemzeti kormányt. De nem csak a DK-s polgármester szavai bizonyítják a baloldal ellentmondásait: Karácsony Gergely egy korábbi nyilatkozatában arról beszélt, hogy szerinte nem antiszemitizmus Gyöngyösi Márton jobbikos politikus korábbi parlamenti felszólalása, amelyben a zsidó származású képviselők listázására szólított fel. Nem volt ez másként 2010 előtt sem – tette hozzá Deák Dániel, felidézve Zuschlag János 2004-es megnyilvánulását, amelyben a Terror Háza Múzeum előtt a holokauszt áldozatain viccelődött.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.