A többség sikerrel tette le az online nyelvvizsgát

Jelentősen mérséklődött a fiatalok nyelvvizsgázási kedve az utóbbi hónapokban, köszönhetően a felvételit és diplomaszerzést érintő könnyítéseknek, amelyeket a járvány miatt vezettek be. Több ezren éltek viszont az otthon letehető, online nyelvvizsgák lehetőségével – értesült lapunk.

Csókás Adrienn
2020. 06. 06. 7:25
null
Csak webkamerára és mikrofonra van szükség Fotó: Andras Eberling Forrás: Éberling András
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Április és május folyamán a szokásosnál jóval kevesebben tettek nyelvvizsgát – tudatta lapunkkal a Nyelvtudásért Országos Nyelvoktatási és Nyelvvizsgáztatási Szakmai Egyesület elnöke. Rozgonyi Zoltán szerint a felsőoktatásba készülő vagy már egyetemen tanuló fiatalok közül sokan elálltak a megméretéstől, mivel a kormány a korábbi tervekkel ellentétben végül mégsem tette felvételi követelménnyé a középfokú nyelvtudást, a járványhelyzetre tekintettel pedig most kivételesen nyelvvizsga nélkül is kiadják a diplomákat, és a felvételi pontszámításnál az írásbeli vagy szóbeli részvizsgákért is megadják a komplex vizsgáért járó teljes többletpontot.

A járványügyi veszélyhelyzet miatt az elmúlt hónapokban ideiglenesen fel is függesztették a nyelvvizsgák szervezését, négy vizsgaközpont ugyanakkor lehetővé tette, hogy a diákjaik számítógépen keresztül, saját otthonukból vizsgázzanak le. Sokaknak ez az opció is megfelelt, a Rozgonyi Zoltán által vezetett Euroexam vizsgaközpontban például háromezren jelentkeztek vizsgára a járvány idején, akiknek mintegy hetven százaléka élt az online számadás lehetőségével, a többiek pedig úgy döntöttek, kivárnak. Ők többnyire augusztusra, szeptemberre halasztották a tavasszal esedékes vizsgáikat. – Az online nyelvvizsgázáshoz nincs szükség különösebb felszerelésre. Webkamera és mikrofon kell hozzá, de ez ma már egy átlagos laptophoz többnyire egyébként is hozzátartozik. Két vizsgaközpont, az ITK-Origo és az Euroexam a csalások kiküszöbölése érdekében egy külső mobiltelefon használatát is megköveteli a vizsgázótól. Ezt a telefont úgy kell elhelyezni a szobában, hogy a vizsgabiztosok élő kapcsolatban ráláthassanak a diák íróasztalának teljes felületére és a közvetlen környezetére. Ez garantálja, hogy az illető egyedül dolgozik, nem vesz igénybe semmilyen külső segítséget a dolgozat megoldásához – magyarázza a szakember, hozzátéve: a feladatok fajtája és nehézsége teljesen megegyezik a személyesen szervezett vizsgák feladataival. A szóbeli feleltetés valós idejű, élő videóbeszélgetés formájában történik, az írásbeli feladatok megoldására pedig ugyanannyi idő áll rendelkezésre, mint hagyományos esetben, és az értékelésben sincs különbség.

Csak webkamerára és mikrofonra van szükség
Fotó: Éberling András

A legtöbb idegen nyelvből elérhető az online vizsga, Rozgonyi Zoltán szerint országosan néhány százan lehetnek, akik ebben a formában nem tudtak számot adni a tudásukról. Ők azonban már újra nekivághatnak a hagyományos nyelvvizsgának, a korlátozások feloldásával párhuzamosan ugyanis mintegy tíz napja már a fővárosban is újra megtarthatók a személyes számonkérések. – Hivatalosan már újra lehet nyelvvizsgát szervezni, de ezek egyelőre korlátozottan indulnak, sok oktatási intézmény még nem fogad külsősöket, így nem mindenhol áll rendelkezésre a megszokott vizsgahelyszín. A vonatkozó rendelet egyébként kifejezetten a járványügyi veszélyhelyzet idejére tette lehetővé az online vizsgáztatást, így az ilyen típusú számadásokat várhatóan hamarosan kivezetik. Mi arra számítunk, hogy körülbelül július végéig lehet még szervezni otthoni vizsgákat – fogalmazott az elnök. Megjegyezte azt is: elképzelhető, hogy előbb-utóbb a normál vizsgarend részévé válik az internetes számonkérés, ám ennek általános elterjedéséhez még további technikai fejlesztésekre és minőségbiztosításra van szükség.

Évente egyébként mintegy 120 ezren vágnak neki országszerte valamilyen nyelvvizsgának, tavaly a próbálkozók kétharmada járt sikerrel. A legfrissebb statisztikák szerint a felsőoktatásba jelentkező fiatalok kicsivel több mint felének (54 százalék) van nyelvvizsga-bizonyítványa, a már felvettek körében ez az arány 61 százalék.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.