Simicskó: A DK-nak döntenie kell a hitlerező polgármesteréről

A DK vajon elhatárolódik a Hitlert méltató László Imrétől, vagy egyetért polgármestere véleményével?

Magyar Nemzet
2020. 06. 27. 16:26
LÁSZLÓ Imre
Budapest, 2019. július 1. László Imre, a DK képviselõje azonnali kérdést tesz fel az Országgyûlés plenáris ülésén 2019. július 1-jén. MTI/Kovács Attila Fotó: Kovács Attila
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Sokkoló a kijelentés. Politikusként, Újbuda országgyűlési képviselőjeként én kérek elnézést a nevében mindenkitől, főként a holokauszt áldozataitól, hiszen a II. világháború alatt végrehajtott, a nemzetiszocialista német kormány által eltervezett és irányított népirtás hatmillió európai, zsidó származású ember halálát okozta. Ennek a borzalomnak a kitalálóját és végrehajtóját méltatni mérhetetlenül felháborító, tiszteletlen és elítélendő” – reagált Simicskó István arra, hogy a Demokratikus Koalíció tavaly megválasztott XI. kerületi polgármestere a testületi ülésen kifejtette, Adolf Hitler megérdemelte, hogy a Time magazin (helyesen: 1938-ban) az év emberének választotta.

Újbuda kormánypárti országgyűlési képviselője mélyen megdöbbent az elhangzottakon. – Hitler az emberiség ellen elkövetett bűneivel, a faji megkülönböztetéssel, egy sok millió ember halálát és szenvedését okozó XX. századi tömeggyilkos. Az 1925-ben megjelent Mein Kampfjában lefektette a nácizmus ideológiáját, amelyben alacsonyabb rendűnek nevezte a szláv népeket és hivatalos politikájává tette a zsidóság kiirtását. Tettei és cselekedetei minden jóérzésű embert mélyen taszítanak. Felfoghatatlan, hogy a kerület DK-s polgármestere pozitív jelzőkkel illette és dicsérte az antiszemitizmus beteg gondolkodású szereplőjét. Biztos, hogy Hitler jól be tudta fűzni a cipőjét és be tudta gombolni az ingujját, de ettől még a XX. század legvisszataszítóbb személyisége volt, az 1938-as Time magazin előtt is és utána is – fogalmazott Simicskó István. Hozzátette: a közéletbe nem való az a politikus, aki nem tiszteli a választóit, az embereket. – A DK-nak el kell döntenie, elhatárolódik a személyétől vagy egyetért polgármestere véleményével! – hangsúlyozta a kerület országgyűlési képviselője.

A XI. kerületi önkormányzat csütörtöki testületi ülésén László Imre Dk-s polgármester szó szerint ezt mondta: „36-ban vagy 37-ben a Time magazin Hitlert az év emberének választotta. Megérdemelte? Meg. Mert az a munkája, amit addig kifejtett, az gyakorlatilag Németország felemelkedését hozta, méghozzá látványosan a világgazdasági válság után.”

Az újbudai polgármester mindezt egy közterület-elnevezési vita után mondta, amely arról szólt, hogy legyen-e a XI. kerületben Nelson Mandela park vagy sem.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.