Szanyi betöltené az űrt

A baloldali értékek hiánya miatt otthagyta az MSZP-t Szanyi Tibor, aki nem zárta ki egy új politikai formáció létrehozását. Kiszelly Zoltán szerint Szanyi jól értékelte a helyzetet, de több szempontból is rossz választ adott rá. – Magyarországon a Fidesz az, amely a bérből és fizetésből élőket, a középosztály, azaz a teherviselők érdekeit képviseli – mondta a politológus.

Bákonyi Ádám
2020. 01. 07. 9:45
Szanyi Tibor
A volt EP-képviselő eltéveszthette az ütemet Fotó: MTI/Mohai Balázs
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy közösségi portálon jelentette be Szanyi Tibor, hogy kilépett az MSZP-ből, egyúttal megszüntette pártbéli tisztségeit is. Döntését itt, illetve napközben adott nyilatkozataiban is azzal indokolta, hogy az MSZP nem, vagy nem eléggé baloldali, miközben a magyar baloldalon szervezeti űr, sőt őrületes vákuum keletkezett, a baloldali érzelmű embereknek nincsen képviseletük, mert már csak neoliberális pártok működnek. Szanyi ugyanakkor a politizálással nem hagy fel, elmondása szerint azon szeretne dolgozni, hogy a Magyarországon létező baloldali műhelyeket közös platformra hozza, amelyből később akár egy pártplatform is kialakulhat. Emlékezetes: miután elveszítette európai parlamenti mandátumát, a politikus három nyilvánosságra került levelében „belterjes, a maradék koncon marakodó, degenerált klubnak” nevezte az MSZP-t. Később „Igen” néven radikális baloldali, egyúttal ökomozgalmat szervezett – különösebb visszhang nélkül.

A volt EP-képviselő eltéveszthette az ütemet
Fotó: MTI/Mohai Balázs

– Szanyi jól érzi a helyzetet, de több szempontból is rossz választ ad rá – értékelte lapunknak Kiszelly Zoltán a történteket. A politológus hangsúlyozta: számos hagyományosan baloldali párt, így az MSZP is neoliberális fordulatot vett, szavazóit elárulva pedig a nemzetközi nagytőke, a multinacionális érdekek képviselőjévé vált. Szanyi valóban próbálta pártját visszavinni a baloldalra, de ez neki ugyanúgy nem sikerült, mint korábban Pozsgay Imrének, Szűrös Mátyásnak vagy Szili Katalinnak, akik egyfajta népi baloldaliságban gondolkodtak – mutatott rá. Kiszelly szerint ugyanakkor most, hogy Karácsony Gergely által az MSZP némileg megkapaszkodott, több ráció lenne a párt balra fordításában ahhoz képest, ha Szanyi egyedül vagy egy új formációban próbál majd tömegeket megszólítani. – Nagyon rossz az időzítés abból a szempontból is, hogy új pártot általában fél, egy évvel a választás előtt érdemes alapítani – mondta. Kiszelly Zoltán összegzése szerint ráadásul Magyarországon abban az értelemben nincs helye egy baloldali vagy szélsőbaloldali pártnak, hogy a Fidesz a bérből és fizetésből élőket, illetve a középosztályt, azaz a teherviselők érdekeit egyaránt képviseli a minimálbér-emeléssel, a béremelésekkel, az adó- és munkaterhek csökkentésével, a legszegényebbeket pedig a közmunkával. Ismert: az MSZP-t sorra hagyják el emblematikus arcai, a legfontosabb közülük Botka László, Szeged polgármestere, a párt egykori miniszterelnök-jelöltje. De a párt Újpesten is komoly veszteségeket szenvedett el, ahol Farkas István és Szabó Gábor önkormányzati képviselő, majd Trippon Norbert alpolgármester is bejelentette, hogy a DK-ban folytatják pályafutásukat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.