– Eközben mintha lassan megállna az élet Budapesten, nem hallani új, induló fővárosi beruházásokról.
– Úgy látom, a főváros most legalább 2022-ig időhúzásra játszik. Szobrot állítanak például háborúban megerőszakolt nők emlékére, ami szép gondolat. Ám mi indokol erről másfél év megelőző „társadalmi vitát”? Hosszú előzmény és részükről bombabiztos állásfoglalások sora után végeláthatatlan konzultációk indulnak árvízvédelmi műtárgyakról – hogy csak kiragadott példákat említsek. Bárhova nézünk, ez történik. Ha őket küldték volna Marathónból az üzenettel, a spártaiak körülbelül a mai napilapokból értesülnének a hírekről. Praktikusan ez nonszensz. A látványpolitizálásnak mégis van politikai haszna. Egyrészt de facto nem kell semmit csinálni, ergo nehéz hibázni. Másrészt lehet várni közben a dicséretet: „Lám, mi aztán demokratikusak vagyunk. Mindenről megkérdezzük a választókat.” Nem lehet, hogy a választók cselekvést is várnak?
– Ennek ellenére szívesen tetszeleg az új vezetés az elődjeik által indított beruházásokkal. A Béke téri főgyűjtő építkezésének sajtóeseményéről csak azok hiányoztak, akik az egész projektet kigondolták, megszervezték és kivitelezték.
– Minket is ért hasonló vád a 4-es metró kapcsán, de a két esetet nem lehet összehasonlítani. Mi azon a metrón még négy évig megfeszítetten dolgoztunk. Az értelmezhetetlenül kedvezőtlen szerződéseket is módosítottuk közben (az Alstomét például már 2011 májusában, amivel körülbelül 35 milliárd forintot szereztünk vissza a városnak). A jelenlegiek viszont az említett projekt érdekében szalmaszálat sem tettek keresztbe. Valószínűleg minden ilyen lehetőséget ki fognak használni 2022-re készülve.
– Ezek szerint csak átmenetnek gondolja a főváros baloldali vezetése a mostani időszakot?




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!