Törvénysértőn kezdik Karácsonyék a fővárosi közműcégek összevonását

Ugyanazt a személyt, Mészáros Jánost alkalmazza a főváros két közműcége is vezérigazgató-helyettesként. Karácsony korábban azt ígérte, hogy költségcsökkentési céllal, a berlini Staatwerke mintájára összevonják a fővárosi közműszolgáltatókat, az összeolvasztás megszervezésében is részt vevő Mészáros János ugyanakkor a Főtávtól és az FKF Zrt.-től is fizetést kap.

M. Kovács Róbert
2021. 06. 24. 6:18
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ismét kiderült, hogy Karácsony Gergely főpolgármester korábbi választási ígéretei nem sokat érnek. A fővárosi vezetésért kampányoló baloldali politikus azt ígérte a választóknak, hogy egy közös fővárosi közműszolgáltató létrehozásával csökkenti majd ezeknek a vállalatoknak a költségeit. Ugyanakkor Karácsony megválasztása óta nemhogy csökkent volna, de emelkedett – például – a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. bértömege: miközben munkatársakat bocsátottak el, az idei első negyedévben csaknem 350 millió forinttal többet fordítottak bérkifizetésekre, mint a Tarlós István főpolgármesteri ciklusának végét jelentő 2019. harmadik negyedévben.

Azt nem tudni, vajon látszatintézkedésnek szánta-e a főváros, hogy a Budapesti Távhőszolgáltató (Főtáv) és az FKF hasonló posztjára is ugyanazt a személyt nevezte ki, de azt erősen titkolják, hogy a Főtávnál gazdasági vezérigazgató-helyettesként és az FKF Zrt.-nél stratégiai vezérigazgató-helyettesként is dolgozó Mészáros János mennyi pénzt keres összesen a két pozíció betöltésével. Bár az FKF-nál az „üvegzsebtörvénynek” megfelelően közlik, hogy az egykori elműs controlling igazgató 1,3 millió forintos havi bérezés fejében, továbbá az éves bér legfeljebb negyven százalékáig adható prémiumért, valamint évi 513 ezer forintos kafetériajuttatásért dolgozik, a Főtáv weboldalán csak a tavalyi adatok találhatók meg, amelyekből az derül ki, hogy a korábban is ott dolgozó másik vezérigazgató-helyettes, Orbán Tibor díjazása szintén havi 1,3 millió forint plusz évi 500 ezer forint értékű kafetéria.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. több munkatársát elbocsátotta
Fotó: Magyar Nemzet

Az ügy tisztázása érdekében hétfőn kérdésekkel fordultunk a két közműszolgáltatót tulajdonló fővárosi önkormányzathoz, azután érdeklődtünk, hogy:

– Mészáros János, az FKF Zrt.-nél feltüntetett 1,3 millió forintos havi bérezése mellett milyen bérjellegű és béren kívüli juttatásokban részesül a Főtáv Zrt.-nél végzett munkája ellentételezéseként?

– Mészáros János mindkét céghez történő kinevezése nem ütközik-e a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény

rendelkezéseivel?

– Ki javasolta és ki engedélyezte Mészáros János vezetői kinevezését mindkét posztra?

– Ha a kinevezés veszélyhelyzeti időszakban történt, akkor azt Karácsony Gergely főpolgármester hagyta-e jóvá?

– Miért nem szerepel a Főtáv Zrt. honlapján szereplő különös közzétételi lista elemei között Mészáros János díjazása?

Kérdéseinkre mindmáig nem kaptunk választ. Ugyanakkor lapunknak ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász elmondta, hogy a fent idézett törvény szerint egy természetes személy legfeljebb egy köztulajdonban álló gazdasági társaságnál betöltött vezető tisztségviselői megbízatás, valamint legfeljebb egy köztulajdonban álló gazdasági társaságnál betöltött felügyelőbizottsági tagság után részesülhet javadalmazásban. Így ha Mészáros János mindkét közműcégnél díjazásban részesül, az sérti a törvényi rendelkezést, mivel az FKF Zrt. stratégiai vezérigazgató-helyettese és a Főtáv Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese vezető állású munkavállalónak minősül.

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Bár a tulajdonos, a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat nem válaszolt kérdéseinkre, az sem lehetne mentség a kettős foglalkoztatásra, ha Mészáros a Főtávnál nem venne fel fizetést, mivel a munka törvénykönyve szerint a munkáltató köteles a munkavállalónak munkabért fizetni. Sőt: a jogi szakértő arra is rámutatott, hogy már az is önmagában törvénysértő, hogy a Főtáv honlapján a cég vezetői között egyértelműen megnevezik Mészáros Jánost, a vezetői béreket felsoroló különös közzétételi listán viszont nem tüntetik fel a gazdasági vezérigazgató-helyettes bérezését.

Cikkünk megjelenését követő napon megérkeztek a Fővárosi Önkormányzatnak feltett kérdéseinkre adott válaszok, amelyekhez az FKF Zrt. több pontosító megjegyzést csatolt. Ezekből az derül ki, hogy a két fővárosi közmű cégnél is vezérigazgató-helyettesi posztra kinevezett Mészáros János nem vezető tisztségviselő egyik társaságnál sem (nem vezérigazgató vagy ügyvezető), így kinevezése nem ütközik a 2009. évi CXXII. tv rendelkezéseibe. Ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy a Budapesti Távhőszolgáltatónál (Főtáv) nem titkolják a gazdasági vezérigazgató-helyettes bérezését, az adat a szokásos honlapfrissítési ütemben május 21-én közzétételre került – amely szerint Mészáros János az alábbi bérezésben, illetve béren kívüli juttatásokban részesül, így a közmű cég nem követett el törvénysértést. Hozzáteszik: a Főtáv több, mint 1 millió forint munkabért takarít meg havonta a vezérigazgató-helyettes bérezésével a korábbi helyzethez képest.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.