Újra az élet védelmére buzdítanak a felvonulók június 4-én

Az abortusz nemcsak életet olt ki, de felmérhetetlen terhet ró a szülőkre is, morális és anyagi kárt okozva a társadalomnak – erre igyekszik felhívni a figyelmet a Séta az életért akció, amelyet június 4-én rendeznek meg újra a tavalyi, koronavírus miatti kihagyás után.

Magyar Nemzet
2021. 05. 30. 12:05
null
Budapest, 2020. június 21. Apa gyermekével a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) apák napi rendezvényén a Ficsak Családi Központban, a fõváros XI. kerületében 2020. június 21-én. Az apák napját június harmadik vasárnapján tartják, vannak olyan nyugati országok, ahol már több mint egy évszázada. MTI/Kovács Tamás Fotó: Kovács Tamás Forrás: MTI/Kovács Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A koronavírus miatti egy év kihagyás után június 4-én újra megrendezik a Séta az életért felvonulást. A kezdeményezés a Magyarok Európában Közhasznú Egyesületé, amely az abortusz egész társadalmat érintő káros hatásaira igyekszik felhívni a figyelmet. Az egyesületet képviselő Görgey Zsuzsanna korábban egy interjúban lapunknak elmondta,

az abortuszt Magyarországon szovjet nyomásra 1956. június 4-e óta tekintik legális beavatkozásnak, azóta összesen hétmillió gyerek, tehát szinte egy nemzetnyi magzat halt meg ilyen beavatkozás során.

Görgey Zsuzsanna hozzátette, a felvonulást egyrészt ehhez az évfordulóhoz igazítva időzítik mindig június 4-re, másrészt azért, mert ez a trianoni szerződés dátuma is, márpedig ez a nagy számú terhességmegszakítás egyféle belső Trianonként, a nemzet önmegsemmisítő folyamataként értelmezhető.

Az egész társadalom érdeke, hogy szilárd családok jöjjenek létre, amelyek szívesen vállalnak több gyermeket
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az életvédő beszélt arról is, hogy az abortusz amellett, hogy végez a magzattal, a társadalomban is mérhetetlen károkat okoz. Ma már ismert tünetegyüttes az úgynevezett poszt-abortusz szindróma, amely hosszan elhúzódó mentális problémákat okoz a terhességmegszakításon átesett anyának (sokszor az abortuszt nem akaró apáknak is), ezek a problémák munkaképtelenséget eredményezhetnek, orvosi, gyógyszeres kezelést igényelhetnek, így nem nehéz megérteni, milyen további gondokat okozhatnak egy társadalom és tágabban egy gazdaság működésében.

A magyar kormány családpolitikájának köszönhetően Magyarországon megnőtt a gyerekvállalási kedv. Görgey Zsuzsanna szerint, míg 2010 előtt a terhességek 48 százaléka végződött terhességmegszakítással, a legutóbbi adatok szerint ez 25 százalék. Ez egy különlegesen jó európai átlagnak számít, de ha a számok mögé nézünk, azt látjuk, hogy még mindig minden negyedik megfogant gyerek életét kioltják.

A magyar családpolitika egyébként most már Európában is példa. A szakemberek felfigyeltek arra, hogy az Olaszországban 1978-ban bevezetett abortusztörvény gyorsan népességfogyáshoz, az népegészségügyi problémák növekedéséhez és a költségvetési terhek súlyosbodásához vezetett, ezért elkezdték a magyar modellt tanulmányozni. Magyarország a családvédelemben a V4-országokkal is együttműködik.

A Séta az élterét nyilvános esemény, bárki részt vehet rajta. Június 4-én 14 órakor indul a Hősök teréről, és a tabáni 1956-os emlékműnél ér véget.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.