Végjátéktaktika a baloldalon: a nagy pálfordulások éve volt az idei

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nem volt mentes a fordulatoktól a „demokratikus ellenzék” pártjainak idei produkciója.

Katona Mariann
2017. 12. 30. 12:32

Nem sokkal kisebb változáson ment keresztül Karácsony Gergely politikája sem. A Párbeszéd társelnöke, egyben Zugló polgármestere április végén lett a lényegében mérhetetlen vagy legfeljebb egy százalékra mért párt miniszterelnök-jelöltje. Akkor még arról beszélt, hogy össze kell állnia a „rendszerváltó szövetségnek”, ezalatt saját pártja mellett az Együttet, az LMP-t és a Momentumot értette. Közös listát képzelt el velük, forgatókönyvében pedig a „régi pártokat”, vagyis az MSZP-t és a Demokratikus Koalíciót egy másik listán látta volna szívesen. Az LMP-től és a Momentumtól viszont gyorsan megérkezett a visszautasítás, így terve pillanatok alatt kudarcot vallott.

Ősszel még kitartott a politikai pártok régi-új felosztása mellett, és a Párbeszéd az Együtt-tel kötött szövetséget. Nyilvánvaló volt azonban, hogy még kettőjüknek együtt sincs igazán reális esélye arra, hogy megugorják az ötszázalékos parlamenti küszöböt.

Decemberben ezért jött az igazán jelentős változás: Karácsony Gergely lényegében felajánlkozott az MSZP-nek, a szocialisták pedig be is álltak mögéje. Vagyis év végére Karácsony Gergely hivatalosan is az MSZP által támogatott miniszterelnök-jelölt lett. Az Együtt emiatt megszakította ugyan vele az együttműködést, ám Karácsony Gergely alig mérhető támogatottságú pártját mindenesetre sikerült belelavíroznia egy olyan együttműködésbe, amelyben a parlamenti karrierek is folytatódhatnak. 

A Gyurcsány Ferenc vezette DK-nál is megfigyelhető volt némi változás, bár a párt prominensei mindvégig nagyon óvatosan fogalmaztak. Év elején még az együttműködést szorgalmazták, kiemelve, hogy a szocialistákkal ellentétben ők nem támasztanak előfeltételeket a többi párttal szemben. A közös listáról igen keveset beszéltek, leginkább azt szorgalmazták, hogy a 106 egyéni választókerületben legyen megállapodás.

Értelemszerűen felháborodást váltott ki náluk, hogy Botka László nem engedte volna Gyurcsány Ferencet közös listán szerepelni. Pártszavazást is tartottak saját közösségükön belül, arra várták a választ, hogy belemenjenek-e úgy egy megállapodásba más baloldali pártokkal, ha Gyurcsány Ferenc nincs rajta egy közös listán. A DK elsöprő többsége természetesen ezt nem akarta.

Habár Botka László őszi visszalépésével elhárult az akadály, hogy közös lista legyen a baloldalon, a DK mégis egyértelműen kihátrált mögüle. Nyíltan kimondta: önálló listát állítanak, és meg is tették. Nem mellékes, hogy a közvélemény-kutatások szerint a DK egyedül is képes átlépni az ötszázalékos parlamenti küszöböt, vagyis önállóan is bejuthat az Országgyűlésbe, és frakciót alapíthat. Az év utolsó hónapjaira ráadásul egyre csökkent a különbség a DK és az MSZP között, vagyis még az is felvetődhetett, hogy a szocialisták további mélyrepülése esetén Gyurcsány Ferencék még meg is előzik őket.

Vannak a fent leírt manőverezéseknek már most egyértelmű vesztesei is. Az Együtt kitart az önállósága mellett, úgy viszont aligha jut be a parlamentbe. Legfeljebb abban bízhatnak, hogy egy-egy jelöltjük egyéniben győzni tud, persze ha mások nem indítanak ellene másik esélyest. A Fodor Gábor vezette Liberálisok együttműködnének, de érdemben még senki nem számolt velük, hiszen szavazót alig vonzanak.

Hiába a jelentős csavarok, továbbra sem egyértelmű, hogy a baloldal pártjai mire jutnak a végén. A jelenlegi állás szerint ott tartanak, hogy a 106 egyéni választókerületben csak egy baloldali képviselőjelölt indul a kormánypártival szemben. Igaz, az ellenzékből ott lesz még – nagy eséllyel – egy LMP-s, egy momentumos, illetve egy jobbikos jelölt is. Az viszont még kérdéses, hogy a pártlistákból hányat lehet majd látni a szavazólapon. Várhatóan február közepéig, végéig van még idejük ezeken a kérdéseken alkudozni, utána hivatalosan is be kell jelentkezni a választásra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.