Zugló gazdálkodása ezer sebből vérzik – mondta Kovács Balázs (Fidesz-KDNP) XIV. kerületi önkormányzati képviselő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Összeesett és meghalt egy vevő egy debreceni áruházban
Próbálták újraéleszteni, de nem sikerült.
Zugló gazdálkodása ezer sebből vérzik – mondta Kovács Balázs (Fidesz-KDNP) XIV. kerületi önkormányzati képviselő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Kijelentette, a polgármester egyre nagyobb káoszba lavírozza magát, miközben továbbra sem tett semmit a napi egymillió forintos kárt okozó zuglói parkolási szerződések felmondása ügyében.
Hozzátette: csütörtökön szembesültek vele, hogy az önkormányzat tavalyi bevételei 3,5 milliárd forinttal, a parkolási bevételek 338 millió forinttal maradtak el a tervezettől, a bérleti díjakból pedig több mint egymilliárd forintos kintlévősége van az önkormányzatnak.
Még a kerületi jegyző is azt mondta a 2019. évi zuglói költségvetésről, hogy sanyarú, egy alföldi közepes mezővárosban is jobb az óvodák, bölcsődék és egészségügyi ellátórendszer helyzete, mint amit Zugló önkormányzata meg tud engedni magának – fogalmazott.
Zugló rossz pénzügyi helyzetének egy oka van: „Karácsony Gergely alkalmatlan Zugló vezetésére, egyszerűen képtelen vezetni és üzemeltetni ezt a kerületet” – hangoztatta Kovács Balázs.
A politikus hozzátette: „számos kifizetetlen számla tornyosul” a polgármesteri hivatalban, tagdíjakat, jogi szerződések díját sem fizették ki, de nem fizették ki egy olyan beruházás tervezői díját sem, amit két hónapja a polgármester átadott.
Jelezte: információjuk szerint az egyik szállító a bíróságnál kezdeményezte az adósságrendezési eljárás megindítását. „Ha elindul, Zuglóval szemben a hivatalos csődeljárás kezdetét veszi” – fogalmazott, rámutatva: fővárosi kerülettel szemben még soha nem kezdeményeztek adósságrendezési eljárást, az olyan, mint gazdasági társaságoknál a csődeljárás, és gyakorlatilag „gyámság alá veszik a zuglói költségvetést”.
Kovács Balázs tájékoztatása szerint a zuglói önkormányzat a saját cégeit sem fizeti ki: a Zuglói Városüzemeltető Zrt.-nek több mint félmilliárddal tartozik az önkormányzat, a Zuglói Filharmónia Nonprofit Kft.-nek pedig olyan sok adóssága gyűlt össze, hogy a könyvvizsgáló korlátozó záradékkal látta el a cég tavalyi beszámolóját.
Arra a kérdésre, hány cég felé tartozik az önkormányzat, a politikus elmondta: három hete közérdekű adatigényléssel fordult a polgármesterhez az ügyben, de a mai napig nem kapott választ. A normális kerületi gazdálkodás lényege a naprakész nyilvántartás a követelésekről és kintlévőségekről, és úgy sejtik, „komoly problémákat akar a titkolózással elfedni a polgármester” – tette hozzá.
Kovács Balázs kiemelte: a mostani zuglói vezetésben nem látnak garanciát arra, hogy menedzselni tudná Zugló gazdálkodását.
Próbálták újraéleszteni, de nem sikerült.
Müller Cecília tisztifőorvos hangsúlyozta, az életmód változtatása és a rendszeres emlőönvizsgálat mellett nagyon fontos a szűrővizsgálatokon való részvétel.
Az Országos Idegenrendészeti Főosztály munkatársai is a helyszínen voltak.
A polgármester Lázár Jánost hibáztatja.
Orbán Viktor: Ezért indulnak lejárató akciók Magyarország ellen
Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert
Furcsa fogás XIV. Leó pápa kedvence, te meg mernéd kóstolni?
Szijjártó Péter: Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet + videó
Jó hírt kaptak a magyar nyugdíjasok, hamarosan ezt is kapnak
Kocsis Máté: Ma nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal
Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Kitört a botrány: nem énekelhetnek himnuszt a válogatottnak a magyar szurkolók
Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető
Magyar kötődésű Real Madrid-legenda szállt bele Hansi Flickbe
Slot súlyos döntést hozott a Liverpool-játékos távozása után
Megtörte a csendet Gyurcsány Ferenc
Próbálták újraéleszteni, de nem sikerült.
Müller Cecília tisztifőorvos hangsúlyozta, az életmód változtatása és a rendszeres emlőönvizsgálat mellett nagyon fontos a szűrővizsgálatokon való részvétel.
Az Országos Idegenrendészeti Főosztály munkatársai is a helyszínen voltak.
A polgármester Lázár Jánost hibáztatja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.