Konzervatív luxuslimuzin vagy inkább dinamikus megjelenésű sportmodell?

Megkérik a felárát az extra gondoskodásnak, de persze nem csak emiatt emlékezetes a márka óriása.

null

Amíg Japánban részben önvezető technológiával is választható a frissített Lexus LS, mifelénk csak csiszoltak egy keveset a megjelenésen. Átlagos szemlélő észre sem veszi, hogy kevésbé mozgalmas a külső. Továbbra is meghatározó az orsó formájú hatalmas hűtőrács, búcsúztak a Z alakú fényszórók, és kisimították az első lökhárító ráncait. Visszafogottságról szó sincs, épp ellenkezőleg! Amíg ebben a méretosztályban a konkurenciánál a krómot helyezik előtérbe, a japánok inkább a sportosságot választották, és ezt már alaphelyzetben is tudatosítja a megjelenés, akinek ez nem lenne elég, az választhatja az F Sport külsőt is – olvasható az Autó-Motor cikkében.

Lexus LS 500h AWD
Fotó: Stefler Balázs / AUTOMOTOR.HU

A jelen esetben inkább a másik irányba mentek el az összeállítással, hiszen a tényleg minden földi jót tartalmazó Supreme felszereltséggel az autó már 44,6 millióba kerül. S akkor még itt vannak az extrák, mint a különleges, a modellfrissítésnél bevezetett jégezüst fényezés, vagy épp a japán kézműves iparművészet remekeinek számító Nishijin szövet és Haku platina dekorbetétek az ajtókon. Utóbbinak az ára 4 500 000 Ft, igen, a csúcsfelszereltségű autó listaárának több mint 10%-áról van szó, és mivel ezek a különleges díszek az ajtókra szorítkoznak, vezetés közben nem csodálhatjuk őket. Nem mintha az egyébként makulátlan minőségérzettel baj lenne…

Állítólag a jégezüst fényezés emeli ki igazán a karosszéria domborulatait
Fotó: Stefler Balázs / AUTOMOTOR.HU

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.