Túl van az első 3000 km-es túráján az önfenntartó lakóautó

Az Eindhoveni Egyetem hallgatói most egy egy egy hónapos túrával bizonyították be a Stella Vita létjogosultságát.

null

Az Eindhoveni Egyetemen működő Solar Team az elmúlt egy évben radikálisan új koncepció alapján épített napelemes hajtású járművet. Korábban mindig autószerű járművet akartak készíteni, most azonban belátták, hogy egyszerűbb lesz a napelemekhez alkalmazkodni, azaz nagy tetőfelületű járművet készítenek. Az eredmény a Stella Vita nevű lakóautó lett, amelynél nem csak a tető, de a két oldalra kihúzható árnyékolók is napelemeket hordoznak összesen 17,5 négyzetméteren;

szikrázó napsütésben 2-3 nap alatt tudja teljesen feltölteni a 60 kWh kapacitású akkumulátorát az autó.

Azért nem lehet pontosan megmondani az időt, mert a fedélzeten lévő elektromos berendezések (konyhagépek, szórakoztatóelektronika, világítás) is az akkumulátorról üzemel. 

Alapjában véve úgy számolnak a konstruktőrök, hogy amíg a kempingben tölti saját magát az autó, addig az utasok turisztikai célpontokat látogatnak meg, és csak alvás – illetve helyváltoztatás – miatt térnek vissza.

A Stella Vita alapját egy alumínium váz adja, a karosszéria könnyű műanyagból készült, a saját tömeg mindössze 1,7 tonna.

Egyszerű, egyszersmind áramvonalas a karosszéria, amely cseppszerűen szűkül hátrafelé, a jobb oldali oldalfal két nagy paneljének kinyitásával lehet hozzáférni a beltérhez. Nappal akár 700 km is lehet a hatótávolság, mert menet közben is tölt a napelem (igaz, kisebb felületen), de éjszaka is képes haladni a lakóautó. Az első, mintegy 3000 km-es túrát már meg is tették vele, Eindhovenből egészen a spanyol Tarifáig mentek külső energiafelvétel nélkül a napelemes lakóautóval.

 

Az eredeti cikket ITT érheti el.

Kiemelt kép: YouTube/Képernyőfotó

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.