Ilyen az, amikor a milliárdos üzletember megépíti álmai sportautóját

A Team Veloqx 2025-re tervezi a visszatérést az itt látható, Ferrari alapú Fangio-val.

null

Sam Li milliárdos ingatlanokkal szerezte a vagyonát, és egésze komolyan vette a hobbiját:

a kétezres évek elején működött az Audival induló Team Veloqx versenyistálló, amelynek legnagyobb sikere a Sebringi 12 órás verseny megnyerése volt 2004-ben, majd egy évvel később anyagi okokra való hivatkozással szüneteltették a működést.

Egészen mostanáig, hiszen a Veloqx visszatér a hosszú távú versenyzés világába, fenntarthatóan üzemeltethető járművel állnak majd rajthoz, amelyet a Fangio nevű sportkocsiból építenek.

Itt most egyébként arra kell gondolni, hogy a Ferrari 6,5 literes V12-es szívómotorját úgy módosították, hogy az fenntartható forrásból származó üzemanyaggal is működik – akár hidrogénnel is –, egyébként nyoma sincs elektrifikációnak a 800 lóerős szívómotornál. Persze ez változhat, hiszen csak 2025-ben akarnak majd rajthoz állni Le Mansban a Veloqx Fangio-val, és ki tudja, mit enged meg akkor a versenyszabályzat…

A kiindulási alapot a Ferrari F12 TDF jelenti, amelynek a vázára teljesen új karosszériát építenek fel, az utasteret csak átkárpitozzák, tucatnyi autót fognak építeni, amelyeket már mind értékesítették.

Borítókép: Képernyőkép (Fotó: YouTube/TheTFJJ)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.