A szobanövények gondozása – Mire figyeljünk télen?
A kevés fény, száraz szobalevegő és hideg huzat miatt extra törődést igényelnek a téli hónapokban.

A szobanövények mindegyikének igénye más és más, ám télen mindezek felülíródnak a környezeti tényezők miatt. Míg a nyári melegben hamarabb elpárolog a felesleges víz, addig a hűvös, rövidebb nappalokból álló téli napokon ez kevésbé valósul meg. Emiatt gyakori hiba lehet a túlöntözés. Ha nem csökkentjük a folyadék mennyiségét és pótlásának gyakoriságát, a felgyülemlő pangó vízben a növény gyökerei rothadásnak indulhatnak, emiatt pedig rövid időn belül el is pusztulhat. Inkább hagyjuk kiszáradni a földjét két öntözés között – írja a lakáskultúra.hu.

Téli álom
A téli hónapokban a legjobb, amit tehetünk a növényeinkért, ha hagyjuk őket pihenni és regenerálódni. Az átültetéssel várjunk tavaszig, ahogy tápoldatozni sem szükséges ebben az időszakban.
Engedjünk utat a fénynek!
Télen rövidebbek a nappalok, ami miatt kevesebb fényt kapnak a szobanövények is. Ha pedig hamarabb behúzzuk a függönyt vagy leeresztjük a redőnyt a hideggel szembeni védekezés miatt, akkor növényeink fényhiányban szenvedhetnek.
Párásítás fontossága
Télen a fűtéssel együtt jár, hogy szárazzá válik a lakás levegője, ami a szobanövényeink egyik legnagyobb ellensége. Fontos tehát, hogy párásítsunk, amihez többféle bevált módszert lehet alkalmazni: helyezhetünk egy vízzel teli bögrét a radiátorra vagy szórhatunk a növények földjére agyag granulátumot.
Szellőztessük óvatosan!
Ha növényeink az ablak közelében kaptak helyet és akár csak pár percre is, de -10 fokos hideg levegőt kapnak egy-egy szellőztetés alkalmával, könnyen megfázhatnak. A hőmérséklet hirtelen változását egyik növény sem viseli el!
A teljes cikk elérhető a Lakáskultúra oldalán.
Korábbi cikkünkben arról írtunk, hogy LED-lámpával is pótolható télen a növények fényforrása. A növényeket fokozatosan hozzá kell szoktatni a mesterséges fényhez. Az indításhoz 15 perc javasolt.














