Luxus lakberendezési trendek, melyek mára kimentek a divatból

A vagyonát és a társadalmi helyzetét az elit mindig is szerette tárgyakkal kifejezni – nemcsak önmagán, de bizony az otthonában is. Ez utóbbinak szerepe ugyanis a korábbi évszázadokban teljesen más volt, mint manapság: nem az a hely, ahonnan jó kizárni a világ zaját, ahol magunk lehetünk a családunkkal, amolyan bensőséges kuckó, hanem éppen ellenkezőleg! A Lakáskultúra magazin az alábbiakban két olyan régi, luxus lakberendezési trendet mutat be, amely már kiment a divatból.

Egy jómódú családtól elvárt volt, hogy rendszeresen vacsorát, netán teadélutánokat adjon a társaságnak, az otthon így komoly reprezentációs funkcióval is bírt. Nyilván ehhez mérten is kellett berendezni, nem sajnálva ki belőle semmit. A kristálycsillárok, velencei tükrök, kínai porcelánok és egyéb csecsebecsék mellett volt azonban néhány olyan dekorációs tárgy is, amelyek láttán ma már kikerekedne a szemünk, méghozzá joggal!

Méregdrága babaházak felnőtt nőknek

Ezeknek a 15-20 000 guldenba kerülő, robosztus, szekrényszerű luxus daraboknak mi is volt az értelme, ahhoz muszáj picit górcső alá vennünk, hogyan is zajlott az élet a XVII. századi holland aranykorban. A fiatal, protestáns köztársaságban sok volt az írott és íratlan intelem, ami az erkölcsöket szabályozta. Az egyik ilyen, hogy kerülni kell a földi hívságokat, a fényűzés ugyanis az „eretnek pápisták” sajátja.

Manapság már nemigen találunk ilyen és ehhez hasonló babaházakat felnőtt emberek otthonában (a kép illusztráció)
Fotó: Youtube (képernyőfotó)

Pont ezért olyan puritánok kívülről a holland házak, a sima téglahomlokzatok ugyanakkor csodás beltereket rejtettek, amelyek a babaházak műfajának is táptalajt adtak. A világkereskedelem középpontjában a hollandok roppantul meggazdagodtak, így nem volt ritka, hogy a módosabb kereskedők egy ilyen bútordarabbal lepték meg arájukat nászajándék gyanánt. Ez hatalmas meglepetés volt, ennyi pénzből ugyanis egy átlagos család egy évig is meg tudott élni, egy kiegészítőkkel feltöltött darab pedig egy teljesen berendezett ház árával vetekedett – s nem ám a külvárosban, hanem a csatornaparton, ami a legelőkelőbb lokációnak számított akkoriban.

Persze pont az volt ebben az izgalmas, hogy a sokszobás ingatlant a tulajdonosának, a ház úrnőjének kellett berendeznie, és megrendelni minden bútort és egyebet a helyi, erre szakosodott kézművesektől.

És ezt sem úgy kell elképzelni, mint manapság, amikor az ember berendezi a Barbie-házát műanyag kiegészítőkkel. A legdrágább anyagok felhasználásával készültek ezek a miniatűr darabok, a porcelánváza valóban kínai volt, a kalitka meg ezüst, a tapéta természetesen hernyóselyem.

Ez az időtöltés lekötötte a finom hölgyek energiáit, akik egyúttal úgy is érezhették, hogy valami végre tényleg az ő kontrolljuk alatt van ebben a szigorúan patriarchális rendszerben. Az egyik leghíresebb az itt is látható, Petronella (Oortmann) Brandt babaháza, amelynek már a kortársak is a csodájára jártak, és egyike a ránk maradt, öt ilyen míves bútornak.

Ha lepuffantasz valamit, készíts belőle bútort!

Gondolták ezt a viktoriánus Angliában, ahol nem elégedtek meg azzal, hogy a vadászatoknak szimpla kitömött állatokkal vagy trófeákkal állítsanak emléket, de szinte muszáj volt valami luxus bútort vagy lakásdekorációs kiegészítőt fabrikálni belőlük.

Mai szemmel e darabok sem esztétikusnak, sem morálisan vállalhatónak nem mondhatók, de még teljesen értelmetlenek is. Holott roppant fontos kommunikációs eszközök voltak!

Egyrészt a vendég számára nyilvánvaló volt, hogy olyan házban jár, amelynek tulajdonosa megengedheti magának, hogy az épp hatalma csúcsán álló Brit Birodalom bármely szegletébe elutazzon egy kis vadászatra, illetve indirekten a britek hatalmát is megjelenítették e darabok a gyarmati sorba taszított területek állatvilága felett.

A régi, divatjamúlt, de akkoriban luxus lakberendezési trendeket bemutató cikk eredeti változata IDE kattintva érhető el.