Gyűjtsön inspirációt a következő hangulatos vintage stílusú étkezőkből – olvasható a lakáskultúra.hu cikkében.
Régi tárgyak bűvöletében – Hangulatos vintage étkezők
A régi tárgyak iránti vonzalom és a múlt tisztelete mind fontos szerepet kapott a következő otthonokban.

1. Meghatározó türkiz
A Paulay Ede egyik legrégebbi, műemlékvédelem alatt álló házának lakásában járunk, amelyet fiatal tulajdonosai Bálint Ágnes segítségével újítottak fel. A lakberendező itthoni asztalos- és kárpitműhelyekben készíttette el a bútorok nagy részét, amelyeknek köszönhetően sikerült megidézni a terek egykori polgári miliőjét.
2. Klasszikus és visszafogott
Ebben az angliai otthonnak minden eleme a múltról mesél: az étkezőbe egy négyszáz évvel ezelőtti ajtókereten át vezet az út, kellemes, lágy tónusai és egyszerű vonalú bútorai jól idomulnak a házban uralkodó hangulathoz.

3. Bohém részletek
Egy kicsit rendetlen, ám nagyon szerethető: ennek az otthonnak meghatározó elemei a másodkézből származó, felújított bútorok, amelyeket különleges kiegészítőkkel tettek még izgalmasabbá – mint például az étkezőben az asztal fölé lógatott, kötéllel díszített csillárokkal.
4. DIY-megoldások
A világos tónusoknak, valamint a rengeteg ablaknak, üvegfelületnek köszönhetően áramlik a természetes fény ebbe az étkezőbe, amelyet a jó időben akár egybe is nyithatnak az itt lakók a terasszal.
5. Modern újraértelmezés
A következő otthonnak az egyik legkülönlegesebb része az előtérrel egybenyíló étkezőrész, amely alapjaiban meghatározza a lakás hangulatát.
6. Vidéki hangulat
A vidéki életről álmodozó Jürgen első látásra beleszeretett ebbe a házba, amelyet feleségével közösen gondosan újítottak fel és remek ízléssel válogatták össze a bútorokat. Az itt lévő darabok nagy része Németországból érkezett, de az Ecseri piacról is került ide néhány tárgy.
A teljes cikk, amelyben képeket is talál a hangulatos vintage stílusú étkezőkről, elérhető a Lakáskultúra oldalán.
Korábbi cikkünkben a letűnt korok ikonikus darabjairól írtunk, melyek szürreális módon tűnnek fel a legújabb lakberendezési trendekben. Újragondolt klasszikusok: izgalmas elemek a lakásba.














