Szerelem első látásra: Péter nem sokáig keresgélt nyolc évvel ezelőtt, az első megnézett lakás mellett elkötelezte magát. Pedig a pasztell színvilágra hangolt ingatlan nem túl nagy, és eredetileg az elosztása sem volt ideális, ám a környék azonnal lenyűgözte.
Pasztell harmónia 38 négyzetméteren
Kozmopolita életérzés Budapest szívében. A két színre hangolt apró lakás minden szegletét a tulajdonos maga alakította ki.

– A Régiposta utca csöndes sétálóutca a belváros szívében, nem csoda, hogy magával ragadott a kivételes atmoszféra – idézi fel a kezdeteket.
Újragondolt terek
Az adásvételt követően Péter csak egy gyors tisztasági festést eszközölt, majd beköltözött, de négy évvel ezelőtt végrehajtott egy komolyabb átalakítást. A vakolatig visszabontott mindent, a hatalmas belmagasságot csökkentette, és a több kis szobára tagolt lakást két nagy helyiségre osztotta.

Fotó: Lakáskultúra
– A régi nyílászárókat, ajtókat meghagytam, ugyanis hiszek benne, hogy ezeket az építészeti remekeket meg kell őrizni – mondja Péter, aztán elárulja, hogy először egészen más stílusban gondolkodott, a jelenleg látható enteriőr csak egy évvel ezelőtt öltött formát.
A látványos végeredmény a tulajdonos tehetségét és hozzáértését dicséri.
A lakberendező otthonra lel
– Tulajdonképpen kisgyerekkoromtól fogva sejteni lehetett, hogy a lakberendezés lesz a hivatásom. A családban volt, aki megtanítson a csempézés, vakolás és festés rejtelmeire, és a padlásunk lett a „műtermem”, ahol már 7-8 évesen színekkel, anyagokkal kísérleteztem. Rövid kitérő után öt éve foglalkozom enteriőrök kialakításával – meséli.
Természetes volt, hogy új otthonában ő maga végzi el a festést, újítja fel a bútorokat, sőt a szobák falait is saját képeivel díszítette – mint mondja, a lakás ihlette az alkotásokat.
A teljes cikk ITT érhető el.














