Házi tojáslikőr, ahogy a nagyi készítette

Ki az, aki ellen tud állni, ha házi tojáslikőr jön szembe?

null

Anyukám szerint mindig könyörögni kellett nekem, hogy menjek végre lefeküdni, de aznap úgy elaludtam, mintha fizettek volna érte! Az igazság az, hogy inni azóta sem iszom, de ha házi tojáslikőr jön szembe, annak továbbra sem tudok ellenállni – írja a mindmegette.hu.

Fotó: Pexels

A tojáslikőr a maga retro mivoltában az egyik legegyszerűbb és legfinomabb alkoholos ital-nasi. Előnye, hogy pikk-pakk össze lehet dobni, és nem kell vele hetekig bajlódni, mint egy limonchelloval, így nem csak vendégváró, de kiváló last minute ajándék is lehet. Nagyi a likőrjét hűtés nélkül tartotta a bárszekrényben, de ő 90 fokos alkohollal készítette. Most azonban már csak 70 fokosat lehet kapni a patikában, így ebbe a receptbe kicsit több alkoholt tettem, mint ami az eredeti változatban szerepelt. Gyógyszertári alkohol helyett használható vodka is. Ügyeljünk arra, hogy legalább 60 fokos alkoholtartalmú italt vásároljunk, mert a legtöbb vodkának csak 40% az alkoholtartalma, az pedig ebben az esetben kevés.

HOZZÁVALÓK KB. 3 DB 500 ML-ES ÜVEG LIKŐRHÖZ:

  • 10 db tojássárgája
  • 200 ml tejszín
  • 1 liter teljes tej
  • 40 dkg cukor
  • 300 ml 60%-os vodka
  • 1 rúd vanília
  • csipet só
  • ELKÉSZÍTÉS:

  • Tegyük a tejet és tejszínt egy vastag fenekű edénybe.
  • Vágjuk a vanília rudat hosszában ketté. Kaparjuk ki a belsejét, majd a magokat és a héjat is adjuk a tejes keverékhez, és lassú tűzön forraljuk fel.
  • Gyöngyöztessük 5 percig, hogy a vanília íze beleolvadhasson a tejbe. Ezután vegyüki ki a vanília héjat és tegyük félre a tejet.
  • Közben tegyük a tojássárgákat egy edénybe a cukorral és verjük addig, míg a cukor nagyrészt el nem olvad.
  • Adjuk a tojáshoz kis adagokban a még meleg tejet, miközben folyamatosan kevergetjük, majd tegyük az egészet a gázra és melegítsük folyamatos kevergetés mellett addig, míg a sodó el nem éri a kb. 80 fokos hőmérsékletet. A hőmérsékletnek itt kulcsszerepe van, hiszen ha a sodó nem elég meleg, nem fog besűrűsödni és pasztörizálódni sem, viszont ha túlmelegítjük, összeugrik. A legegyszerűbb ezt ételhőmérővel leellenőrizni, azonban ha nincs kéznél, mártsunk a sodóba egy fakanalad és húzzuk végig az ujjunkat a közepén. Ha a sodó rögtön összefolyik még híg, de ha megmarad a tiszta csík a kanál közepén, már jók vagyunk.
  • Húzzuk le a sodót a tűzről. Hűtsük kissé le, majd adjuk hozzá az alkoholt.
  • Tároljuk a likőrt jól záródó üvegekben és használat előtt rázzuk fel!
  • Az eredeti cikket a Mindmegette oldalán találja!

    Korábbi cikkünkben a karácsny nélkülözhetetlen itala mellé mutattunk egy desszertet is, egy karácsonyi aprósütit, amivel egyszerűen nem hibázhat! Ez a baracklekváros linzer.

     

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.