Marlenka, az örmény mézes sütemény + videó

A több száz éves receptúra alapja a méz, a dió és a karamell hármasára épül.

null

Elkészítés:

  1. A marlenka elkészítéséhez a sűrített tejet öntsük egy befőttes üvegbe és tegyük egy kisebb lábosba. Öntsünk rá annyi vizet, hogy egy ujjnyival feljebb érjen, mint a sűrített tej szintje az üvegben, és tegyünk bele egy kanál ecetet, hogy ne legyen vízköves az edényünk, a hosszas forralástól. Közepes lángon forraljuk fel, gyöngyöző forralás mellett 3 órán át főzzük. Néha öntsük fel vízzel, hogy az mindig legalább a sűrített tej szintjéig érjen. Ha már szép mogyoróbarna színű a sűrített tej, vegyük ki az üveget a vízből, öntsük át egy tálba, és hagyjuk teljesen kihűlni.
  2. A krémhez a tojásokat üssük egy nyeles lábaskába, adjuk hozzá a keményítőt, a vaníliapasztát, a sót és a cukrot, majd keverjük össze egy habverővel. Lazítsuk fel egy kevés tejjel, és addig keverjük, míg teljesen csomómentes lesz, majd öntsük hozzá az összes tejet.
  3. Közepes tűzön kevergetve főzzük sűrűre. Ha már forr, jöhet bele két adagban a vaj is. Dolgozzuk teljesen simára és szedjük át egy tálba. A tetejére simítsunk fóliát, hogy ne bőrösödjön meg a felülete. Így hagyjuk teljesen hidegre hűlni.
  4. A sütőt melegítsük elő 200 fokra, és egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd terítsük szét rajta a diót. 8-10 perc alatt pirítsuk illatosra, majd tegyük félre hűlni. Végül egy nagy késsel aprítsuk durvára.
  5. A tésztához tegyük a zsírt és a vajat egy kisebb lábosba, és szórjuk rá a cukrot. Üssünk hozzá egy egész tojást és egy sárgáját is. Végül csorgassuk rá a mézet és kevergetve hevítsük melegre, de vigyázzunk nehogy túlhevítsük, mert akkor rántotta lesz a tojásból. Kb. 50 fokosnak kell lennie, ami érintésre csípi az ujjunkat, de nem égeti. Ekkor vegyük le a tűzről és szórjuk bele a szódabikarbónát, és kanalazzuk rá az ecetet. Fel fog habzani, ne ijedjünk meg.
  6. A lisztet szórjuk egy keverőtálba és öntsük rá a tojásos keveréket. Először egy fakanállal dolgozzuk össze, majd adjuk hozzá a tejfölt is, és gyúrjuk egynemű tésztává. Enyhén lisztezett deszkán formázzunk egy hengert belőle, és osszuk 6 egyenlő részre.
  7. Terítsünk egy sütőpapírt a deszkára és a tésztát időnként meglisztezve szép fokozatosan kezdjük el kinyújtani kb. 2 mm vastagságú 20x30 cm-es téglalappá. Majd a nyújtófa segítségével emeljük át a szilikonos sütőpapírral bélelt tepsire, és tegyük az előmelegített sütőbe 4-5 perce sülni.
  8. Nyújtsuk ki, és süssük meg a maradék öt tésztát is az elsőhöz hasonlóan. A tésztalapok széleit még melegen vágjuk egyenesre, mert kihűlés után már nagyon törni fog.
  9. A krémhez vegyük le a fóliát a vaníliapudingról, majd a karamellizált sűrített tejet is öntsük hozzá. Kézi robotgéppel pár perc alatt dolgozzuk össze.
  10. Az első lapot kenjük meg egyenletesen a krém hatodával. Szórjuk meg kevés dióval. Alaposan nyomkodjuk rá a következő tésztát és kenjük meg a krémmel. Szórjuk meg kevés dióval, és így haladjunk tovább a többi réteggel is. Végül az utolsó adag krémmel vonjuk be a tetejét és az oldalát is alaposan.
  11. A tetejére jó sűrűn jöhet a dió és a leeső tésztaszélek összemorzsolva, amit kicsit nyomkodjunk is rá. Tegyük legalább 24 órára hűtőbe, hogy összeérjen az egész és a tésztát átjárja a finom karamellás krém. 

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.
Borítókép: Marlenka (Fotó: Mindmegette)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.