Így készül a hagyományos lencsefőzelék

Az újév első napjához számos hagyomány és babona köthető. Ilyen például a lencsés ételek fogyasztása is, ami leginkább a Közel-Keleten és Európában hagyomány.

null

ELKÉSZÍTÉS

  1. A lencsefőzelék elkészítéséhez a lencsét kiválogatjuk, megmossuk, és 1-2 órára beáztatjuk. Az apróra vágott vöröshagymát az olajon üvegesre pároljuk, meghintjük pirospaprikával, és felöntjük vízzel vagy ha van, füstölt hús főzőlével.
  2. Ezután hozzáadjuk a leszűrt lencsét. Hozzáadunk még annyi vizet, hogy bőven ellepje. Beletesszük a babérleveleket, és ha szükséges, megsózzuk. (Ha füstölt lével öntjük fel, akkor vigyázzunk, mert a lé már sós.) Ezután közepes tűzön puhára főzzük.
  3. A tejfölt simára keverjük a liszttel és egy kevés forró vízzel, vagy ha elég lé van a lencsén, akkor néhány kanállal kiveszünk belőle, és összekeverjük a lisztes tejföllel. Ezzel behabarjuk a főzeléket, majd ízesítjük a mustárral, citromlével és cukorral, majd jól összeforraljuk. A babérleveleket kidobjuk. Füstölt csülök szelettel, puha kenyérrel tálaljuk.

Az eredeti cikket és a pontos hozzávalókat a Mindmegette oldalán találja meg.

Borítókép: Lencsefőzelék (Fotó: Mindmegete.hu)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.