Szemeket az égre: ismét itt az augusztusi csillaghullás

Sokan várják augusztus közepét, amikor a nyári éjszakákon rengeteg hullócsillagot láthatunk az égen. Bár nem ez az egyetlen, mégis ez a legismertebb meteorzápor. Az okairól Szabó Gergely, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszékének docense nyilatkozott a haon.hu-nak. Hangsúlyozta, hasonló hullócsillagzápor többször is van az évben, viszont az augusztusi a legismertebb, hiszen ekkor a legkedvezőbbek az időjárási viszonyok is a megfigyeléshez.

Találkozhatunk ezekkel az apró szemcsékkel év közben is, hiszen hullócsillagot bárki bármikor láthat, de valóban vannak időszakok, amikor egy-egy ilyen morzsolódó üstökösmagnak a pályáját keresztezzük, olyankor gyakrabban láthatjuk ezt az égi jelenséget.

– Általában azokat a csillagképeket szokás ilyenkor meghatározni, amelyeknek az irányából a „csillagok” érkeznek. Ez az augusztusi a Perseida-csillaghullás, mert a Perseus csillagkép felől érkezik. Ezt a meteorrajt felépítő milliárdnyi porszemet a ma 109P/Swift-Tuttle néven ismert üstökös szórta szét a Naprendszerben, és tulajdonképpen ennek a kis morzsalékai azok, amelyeknek a pályája keresztezi a Földét, majd a bolygónk légkörébe érve ezek a darabok felfénylenek – ismertette Szabó Gergely. Elmondta, a nem ehhez az üstökösökhöz kapcsolható hullócsillagok olyan kis égi vándorok, amelyek a bolygóközi útjaikon épp összetalálkoznak a Földdel. – Tulajdonképpen az egyik legismertebb a decemberi Geminidák, amelyet azonban kevésbé lenne kellemes az éjszakai égbolt alatt megfigyelni, hiszen olyankor dermesztő hideg van, ezért is élvez előnyt és nagyobb hírnevet az augusztusi – tette hozzá.

A hullócsillagok megleséséhez egyértelműen szükséges a felhőtlen égbolt, és ha tehetjük, távolodjunk el a települések zavaró fényeitől. Tökéletes úti cél lehet ilyen kiránduláshoz a hortobágyi puszta zavartalan nyugalma. – Mivel kisebb-nagyobb kőzetszemcsékről van szó, fontos megemlíteni, hogy ezek a parányi kőzetek szinte porszem nagyságúak. Egy átlagos hullócsillag szemcséje körülbelül borsszemméretű, így ezek átlagos felfénylése is korlátozott, ezért szürkületkor még lehetetlen őket észrevenni; teljes sötétségre van szükség ahhoz, hogy megpillantsuk őket. A 2019-es Perseida-hullás például telihold idejére esett, és már a Hold fénye is elég volt ahhoz, hogy tönkretegye az élményt – emlékezett vissza az egyetem oktatója. Persze, előfordult már, hogy videófelvételen is dokumentáltak olyan fényerejű hullócsillagot, amelyet a nappali égbolton láttak, de ezek rendkívül ritkák, és ha ilyet látunk, az már túl nagy ahhoz, hogy ne okozzon kárt a Föld légkörébe lépve.

Szabó Gergely arra is felhívta a figyelmet, hogy bár valóban azért látjuk ezeket a köveket, mert felizzanak, azonban mivel kis méretű objektumokról van szó, tulajdonképpen nem azoknak a fényét látjuk. Annyira hirtelen összenyomják maguk előtt a levegőt, hogy valójában az ionizálódik és bocsát ki fényt, nem pedig az aprócska kőzetdarab. Ahogy lefékeződik ez a kisebb-nagyobb test, utána már csak szabadeséssel zuhan. De remélhetőleg sok szép példányban gyönyörködhetünk idén az égbolt alatt.