Sokéves munka eredményeképpen megnyílik Magyarország legnagyobb talajmonolit-gyűjteménye, amit méltó módon, egy Treitz Péterről elnevezett „Talajtani előadó terem” avatóünnepségével adnak át előbb a virtuális, majd a fizikai térben minden érdeklődő számára – mondta dr. Dobos Endre egyetemi docens.
Megnyílik Magyarország legnagyobb talajmonolit-gyűjteménye
Három földrész tíz országa talajainak kiállítása a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karán.

Hozzátette: várják a talajtár iránt érdeklődőket erre a minden szempontból különleges tárlatvezetésre.

Fotó: ÉM / BOON.HU
A talajmonolit-tár elsősorban a gazdálkodóknak, szakértőknek, kutatóknak, diákoknak, pedagógusoknak szól, de másoknak is, akiket vonz ez a világ. A virtuális összejövetel célja összetett: 2014 óta december 5. hivatalosan is a talaj világnapja lett, melyre a Miskolci Egyetem minden évben talajszelvény-koszorúzással és középiskolásoknak szóló kihívásokkal készül. Évek óta hagyomány, hogy vetélkedőt rendeznek az egyetemen, ahol interaktív módon hozzák közelebb a talajtant a diákokhoz. Idén egy távolról megoldható rejtvény kitöltésére hívják őket a Challenge Tour keretein belül.
Online tárlatvezetés
Az eseményen várhatóan jelen lesznek a Miskolci Egyetem vezetői, polgárai, társegyetemek oktatói, hallgatói, középiskolás diákok és pedagógusok, talajtannal foglalkozó szakértők, barátok, érdeklődők.
A teljes cikket ITT olvashatja tovább.
Az inváziós növényfajok elterjedéséről készül webtérkép
Az inváziós növényfajok elterjedéséről készül webtérkép, a természetjárók, természetvédelmi civil szervezetek bevonásával a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és az Agrártudományi Kutatóközpont készíti – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága pénteken az MTI-t.
A webtérkép készítőinek közleménye szerint a magyar természetvédelem jelenlegi legnagyobb kihívása a biológiai invázió. Az élőhelyek megőrzése és az őshonos fajok védelme mellett a lakosság egészségügyi állapota szempontjából is fontos feladat az agresszíven terjedő özönnövények visszaszorítása. A zömében más kontinensről behurcolt vagy betelepített növények közül a parlagfű a legismertebb, de más invazív fajok pollenje is allergén hatású. Az inváziós növények elszaporodása az utóbbi években fokozódott az árterekben, s ennek következtében erősödött az árvizek kockázata.
A biológiai invázió rendkívül gyors folyamat. E rendkívül súlyos környezet- és természetvédelmi probléma megoldására csak akkor van esélyük a természetvédelmi, árvízvédelmi és népegészségügyi szakembereknek, ha tisztán láthatják Magyarország inváziós fertőzöttségének a mértékét, annak aktuális térbeli jellemzőit, ha azonosítani tudják a fertőzési gócpontokat, a fajok terjedési útvonalait.
Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.














