Hetvenhat éve dúlta fel Fejér megyét a második világháború

Néhány napja volt, hogy hetvenhat esztendeje véget ért Fejér megyében a második világháború. A bodajki fegyvergyűjtő és szakértő, Fülöp Attila otthonában kialakított múzeum legújabb darabja is azokra a napokra emlékeztet. A „Maximka” néven ismertté vált orosz géppuska egy csókakői melléképület nádfedeles tetőszerkezetéből került elő minap, a ház lebontásakor.

– Rejtély, mi okból rejthették el ezt a fegyvert, hiszen ahhoz túlságosan nagydarab és nehéz, hogy bármilyen célra, akár orvvadászathoz használni lehessen – mondta Fülöp Attila, miközben megküzd a géppuska súlyával, hogy a fényképezés idejéig a levegőben tartsa. – A helyi visszaemlékezések alapján azonban annak nagy a valószínűsége, hogy megtalálásának helyén abban az időben lőállás lehetett. A Móri-árokban egyébként azért is voltak súlyos harcok, mert annak lezárásával a német csapatok már Bécs védelmét készítették elő, és ezzel mindkét fél tisztában volt. A géppuskához kiegészítésül egy idős székesfehérváritól kaptam egy, valamikor 250 lőszert tartalmazó vászon hevedert is. Ennek nagyon örülök, mert ilyesmi nem sok maradt meg ennyire hosszú ideig.

Fülöp Attila a géppuskával, amely minap egy csókakői padlásról került elő
Fotó: Tihanyi Tamás

A géppuska igazi fegyvertörténeti kuriózum. Egy Hiram Maxim nevű angol-amerikai fegyvertervező 1885-ben készítette el az első példányát, de a legtöbb országban túlságosan is lőszerpazarlónak tartották. A német császár volt a kivétel, neki tetszett az újítás és a németek nagy számban rendeltek belőle. Ezt követően a nagyhatalmak mindegyike legyártotta és használta a saját változatát az első világháborúban: a németek és az oroszok Maxim, az angolok Vickers Maxim, az amerikaiak Browning, az osztrák-magyar Monarchia pedig Schwarzlose néven.

– Előnye volt a vízhűtés, ezt négy és fél liter vízzel oldották meg, így nem kellett tüzelés közben csövet cserélni – folytatta a szakember. – Nem véletlen, hogy a géppuska Nagy Háborúból megmaradt példányait a Vörös Hadsereg a második világégés során igen nagy számban használta, majd Gorjunov néven tovább fejlesztette, de például az amerikaiak is bevetették saját változatukat még a koreai háborúban is. Nagyon sok magyar harcolt vele: emlékszem Donáth bácsira, a csókakői pálinkafőző mesterre, aki húsz évvel ezelőtt még fejből elsorolta saját Schwarzlose géppuskájának vörös- és sárgarézből készült összes alkatrészét.

Fülöp Attila gyűjteménye a közelmúltban nem csak fegyverritkasággal gazdagodott. Egy kifakult, koronás címerrel ékesített magyar nemzeti zászlót mutat: már elmúlt száz éves. És nyújtja a levelet, amit az adományozó küldött neki a minap. Kiderül belőle, hogy a levél írójának a dédapja a királyi honvédség dunai flotillájában szolgált kapitányként, és az ő hajóján cibálta a szél és a történelem a zászlót: 1919-ben húzták fel az árbocra először, s egészen 1945-ig jelképezte a történelmi Magyarországot.

A teljes cikket ITT érheti el.

Kiemelt kép: Tihanyi Tamás