A fény vonzásában: természet és misztérium

Megtalálta a legalkalmasabb hazai helyszínét és közönségét a fény és a hang progresszív művészete, a XXI. század audiovizuális kultúrája – ezt igazolta a VEB 2023 Európa Kulturális Fővárosa keretében megrendezett első Inota Fesztivál, majd a múlt hétvégi Inota Focus Turbinacsarnok sikere.

null

Várhatóan nem lesz ez másképp a háromnapos Inota Focus: Radiance című fesztivál esetében sem, amelyen augusztus 30. és szeptember 1. között ismét egymásra hangolódik a kortárs zene és vizuális világ az egykori hőerőmű mementóként ható díszletei között – jelentették be kedden a szervezők budapesti sajtótájékoztatójukon – írja a Veszprém vármegyei hírportál, a veol.hu.
Az első Inota Fesztivált tavaly csaknem húszezer látogató kereste fel, így a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program egyik legsikeresebb eseményének bizonyult – hangsúlyozta a fővárosban a Turbina Kulturális Központban tartott tájékoztatón Markovits Alíz, a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója. Természetes, hogy a szervezők (NVC Budapest és a Centrum Production) a folytatás mellett döntöttek, s az idén immár másodszor térnek vissza a különleges vonzású helyszínre, ahová szívesen érkeznek a hazai és külföldi kortárs művészek is. Katona Csaba, Várpalota alpolgármestere szerint fölösleges volt a kezdeti aggodalom, hogy a szocialista ipar egykori fellegvára, ahová naponta ezren jártak dolgozni, „rozsdaövezetté” válva, kulturális térként vonzó lesz-e a mai fiatalok számára. Ez ma már nem kétséges, hiszen telt házas volt a júliusi rendezvény is, tette hozzá. Ezt megerősítette Hutvágner István, a 15 hektáros terület tulajdonosa, aki elmondta: elképzeléseik szerint nemcsak szezonális, hanem egész évben működő rendezvényközpontot szeretnének Inotán kialakítani, amely kombinálható lenne magas színvonalú ipari tevékenységgel is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.