Sok gólyafióka kapott gyűrűt, van, amelyik már követhető

Cégek és természetvédelmi alapítványok fogtak össze, hogy Mór városának gólyái megkaphassák gyűrűiket.

null

A megfigyelések érekében egyre több madár kap az azonosító gyűrű mellé jeladót, hogy az állatok érdekében végzett megfigyelések pontos eredményeket hozzanak – írja a Fejér vármegyei hírportál, a feol.hu

Közel két hete a Móri-árok Természeti Öröksége Alapítvány, a Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány, valamint az E.ON közreműködésével meggyűrűzték Móron a Petőfi utcai és a Szent Borbála utcai fészek gólyafiókáit. A Petőfiben négy, a bányászok védőszentjének utcájában három egészséges fióka kapott lábgyűrűt. A munka azonban folytatódik, újabb belépőkkel.

– Június végén folytatódott Móron a Gólya road show a Deák Ferenc utcai régi OTP Bank épületének, a mai Vianni kéményénél. A kéményen lévő fészek fiókái, Vianni és Tomi, ifjú és örökifjú közönség érdeklődése mellett megkapták gyűrűiket. Köszönjük a Pro Vértes és a Megakrán Nyrt. támogatását és segítségét. Jövőre folytatjuk a munkát, sőt, ismét megpróbálkozunk összegyűjteni annyi pénzt, hogy lehetőségük legyen egy jeladó vásárlására. Ha ez sikerül nekik, akkor Cseresznye, a móri Fehér gólya után, egy másik móri gólya vándorlása is követhető lesz – fogalmazott a Móri-árok Természeti Öröksége Alapítvány saját honlapján.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.