A már harmadik éve megrendezett jótékonysági evezésen 2025-ben közel 120 versenyző fogott lapátot a 24 óra alatt, és csapott a hullámok közé egy jó cél érdekében. A résztvevők csapatokba szerveződtek, és felváltva eveztek a kihívás során.
Evezés és jótékonyság kéz a kézben
A program nem csupán a mozgást népszerűsítette, de a Szív Bajnokai Alapítványt is támogatta. Az alapítvány nyári táborainak megvalósításához gyűjtöttek pólókat, amelyek a szívbeteg gyermekeknek okoznak majd felejthetetlen élményeket. Tavaly a jótékonysági program keretében érmeket, plüssfigurákat és pénzbeli adományokat kaptak a szervezők, idén pedig a sportolók és résztvevők újabb lendületet adtak a jótékony céloknak.
Az eseményen olyan neves sportolók is jelen voltak, mint Varga Ádám, Pupp Noémi, Fojt Sára kajakosok, valamint és Adolf Balázs és Kozmann György kenusok. A különféle sportágak képviselői – kajakosok, kenusok és sárkányhajósok – mellett a helyi érdeklődők is csatlakozhattak, hogy részt vegyenek ebben a közös erőpróbában.
Az esemény különlegessége nemcsak a sportteljesítményekben rejlett, hanem abban a közösségi szellemben is, amelyet a résztvevők képviseltek. A helyszínen készített videóinkban Ratimorszky József, az esemény egyik szervezője osztotta meg gondolatait a kezdeményezés jelentőségéről. Elmondta, hogy a jótékonysági evezés célja nemcsak az újévi mozgás népszerűsítése, hanem a társadalmi összefogás erősítése is.
– Voltak itt olimpikonok, mint például Varga Ádám, Pupp Noémi, Fojt Sára és Adolf Balázs kajakosok, valamint Kozmann György kenus akik a 2024-es párizsi olimpián részt vettek. Kaptunk tőluk egy aláírt pólót az összes olimpikonról és azt pedig egy jótékonysági árverésen sikerült eladnunk. A bevételt a Szív bajnokai alapítvány gyermekeinek nyári táboroztatására ajánluk fel – mondta el a Tatai HÓDY SE tagja és az jótékonysági program egyik tagja, Ratimorszky József a Komárom-Esztergom vármegyei hírportálnak, a Kemma.hu-nak.
A résztvevők között voltak olyanok, akik először fogtak evezőt a kezükbe, míg mások már veteránnak számítottak ebben a sportban. Mindannyiukat összekötötte a segíteni akarás, és az az egyedülálló élmény, amit csak az evezés nyújthat.