Adolf Balázs hazai közönség előtt, a 2019-es szegedi világbajnokságon robbant be a nemzetközi élmezőnybe, egyben a köztudatba, amikor nagyszerű versenyzéssel, a hajrában a sportág klasszisát, a háromszoros olimpiai bajnok Sebastian Brendelt is szorongatva ezüstérmet szerzett a kenu egyes 5000 méteres távon. Noha az idő neki dolgozott azzal, hogy egy évvel elhalasztották a tokiói olimpiát, Adolf Balázs a 2021-ben megrendezett játékokon adós maradt a jó teljesítménnyel, egyesben és párosban, Fejes Dániellel sem jutott döntőbe.

Még abban az évben bizonyította, hogy nem az edzettségi állapotával volt gond, hiszen szeptemberben a Dániában rendezett gyorsasági vb-n egyesben ezer méteren bronzérmes, ötezren pedig világbajnok lett. Sőt ezután a maratoni világbajnokságon is győzött.
Az áttörést újabb megtorpanás követte, Adolf Balázs a tavaly, a Kanadában rendezett vb-n C–1 1000 méteren nem jutott döntőbe, ötezer méteren pedig címvédőként csupán ötödik lett, ami után csakis önmagában kereste a hibát. A legfontosabb versenyszámában, C–1 1000-en a müncheni Eb-n is lemaradt a dobogóról, párosban bronzzal, ötezer méteren pedig ezüsttel vigasztalódott, majd hogy azért szépen zárja az évet, kettesben győzött az U23-as világbajnokságon.
Többször is betegség hátráltatta Adolf Balázs felkészülését
Idén hasonló kisiklás nem fér bele, hiszen legfontosabb feladatként neki is kvótát kell szereznie a 2024-es párizsi olimpiára.
– Összességében nagyon jól állok a felkészüléssel. Nem mondom azt, hogy zökkenőmentes volt, mert télen többször is beteg voltam. Nem volt jellemző eddig rám, de az alapozás alatt négy-öt alkalommal is megfáztam sajnos, majd a dél-afrikai edzőtábor előtt a Covidot is elkaptam. Ezek egy kicsit hátráltattak, de szerencsére nem annyira, hogy meglátszódjon a teljesítményemen, mert az egészséges időszakokban nagyon jó formába tudtam hozni magam. Jelenleg intenzívebb, technikásabb edzéseink vannak, Dél-Afrikában még hosszabb, az állóképességre fókuszáló tréningjeink voltak. Most már a kondi is kevesebb, inkább karbantartó jellegű. A gyorsuláson van a fókusz – mesélt az elmúlt hetek, hónapok munkájáról, nehézségeiről.