Kolonics György ismét jelt adott, hogy velünk él

Ötven éve született Kolonics György, de már tizennégy éve nincs velünk. A kétszeres olimpiai bajnok tragédiája ma is ugyanúgy felfoghatatlan, mint az egy évvel később elhunyt ifjabb Ocskay Gáboré és a két éve távozott Benedek Tiboré. Rajtuk elemi erővel mérhetjük le a bölcsességet, miszerint csak az hal meg, akit elfelejtenek. Koló emléke ma is velünk él, példaként állítható pályafutása előtt immár könyv is tiszteleg – csütörtökön mutatták be Tamás Rita művét, a Koló, egy kenus legendája című kötetet.

Huszonnégy nappal a 2008-as pekingi játékok előtt hunyt el az akkor már kétszeres olimpiai és tizenötszörös világbajnok Kolonics György. A Koló, egy kenus legendája című könyv a tragikus nap felelevenítésével foglalja keretbe a kiváló sportember pályafutását. Újraélhetjük a csodálatosan, pályacsúcs evezésével indult, majd haláltusába fordult edzést, a drámai küzdelmet a harminchat éves klasszis életének megmentéséért. Akkor azon a valóban verőfényesen indult, majd viharosra fordult napon azt gondoltuk, pótolhatatlan veszteség ért minket. Kolonics György azonban testamentum híján is másként rendelkezett. Nem hagyta végleg magára a társait, a barátait, csupán más szférába költözött.

Aki csak a televízióban, hát még a helyszínen látta, sohasem felejti el. Már az is bravúrnak számított, hogy Kozmann György és Kiss Tamás egyáltalán bejutott a pekingi olimpia kenu kettes ezer méteres döntőjébe. Kozmann először nem is akart kiutazni az olimpiára, de aztán az edzőjük, a tavaly elhunyt Ludasi Róbert meggyőzte, hogy ne így vonuljon vissza, s arra is rávette, hogy induljon együtt az ifjú Kiss Tamással, akit Koló évek óta támogatott.

Három hét alatt nem lehet összecsiszolódni, két ember vagy összeillik a hajóban, vagy sem. Ráadásul hárman voltak. Nem az érzelmekre akarunk hatni, fentről jött a segítség. A Kozmann, Kiss duó szinte végig a középmezőnyben lapátolt, a hajrában aztán egyszer csak feljött és befutott a harmadik helyre. Kiss Tamás utóbb elismerte, nem is emlékszik a futam minden mozzanatára, annyira kihajtotta magát, Kozmann pedig kimondta, amire mindenki gondolt:

Koló ott volt velük a hajóban.

Magyarország olimpiai történetében a vívás és az úszás mögött a kajak-kenu a harmadik legeredményesebb sportág huszonnyolc aranyéremmel. Ezeket is elég felsorolni, az ezüstökre és a bronzokra érthetően kevesebb figyelem jut, de ezt a harmadik helyet sohasem feledjük.

– Szokták tőlem kérdezni, van-e hiányérzetem amiatt, hogy nem lettem olimpiai bajnok. Őszintén mondom, hogy nincs, hiszen nap mint nap láttam, hogy annak érdekében mit kell tenni. Én nem voltam képes arra, mint Koló, aki a kenuzásnak szentelte az életét

– mondta a csütörtöki könyvbemutatón az érdeklődésünkre Kozmann György, aki Koló árnyékában című regényes könyvével már a pekingi olimpia után kiírta magából a fájdalmat.

– Nem, ma sem mondhatom, hogy elengedtem őt, a nevét viselő alapítvány rendezvényein, ha csak tehetem, rendszeresen ott vagyok, s büszkén beszélek arról a fiataloknak, hogy a valaha élt legnagyobb kenussal evezhettem egy hajóban öt éven keresztül – tette hozzá a Bucó becenevű sportoló, aki pedig különben elszakadt a sportágtól, szülővárosa, Paks mellett saját vállalkozásban panziót visz, állatokat tart, s két gyermek boldog édesapja.

– Amikor elkezdtem kenuzni, gyerekként azt játszottuk, hogy mi vagyunk a Horváth, Kolonics páros, és én térdeltem hátul a hajóban, én voltam Koló.

Az élet aztán úgy hozta, hogy egy csapatban készülhettem vele, akkor ismertem meg Kolót mint embert, aki miatt ma is ennyien gyűltünk össze, halála után tizennégy évvel. Szerény bajnok volt. Olyan értékeket képviselt, amelyek alapvetőek kellene hogy legyenek, mégsem azok. Ezért maradt meg ő bennünk ilyen mélyen, és ápoljuk az emlékét – e szavakkal Kiss Tamás emlékezett Kolonics Györgyre. A harmincöt éves sportoló ma már a Csepeli Kajak-kenu Egyesület elnöke, ahol Kolonics is sportolt anno.

– Kivételes tudású kenus volt, akivel nagyon jó összhangban eveztünk. Az atlantai győzelmünk örökre összeköt minket – ezt már Horváth Csaba, Kolonics másik fontos kenus társa mondta a kérdésünkre. Az Indián becenevű kenus egy kisebb egyesületnél, a Szentendrei Kinizsi Honvéd Sportegyesületnél dolgozik edzőként, évek óta ritkán mutatkozik a nyilvánosság előtt, de Koló emléke előtt tisztelegve ő is eljött a könyvbemutatóra.

– Hogy miért volt kivételes kenus? Elsősorban az alázatossága miatt – fejtegette a korábbi világbajnok, a kajak-kenus berkekben Toronyként ismert Szabó Attila, aki ma már elismert edző. – A saját alkatának, izomzatának és idegrendszerének megfelelő, egyedi technikát sajátított el, de csapathajóban is tudott alkalmazkodni a többiekhez. Élmény volt vele egy hajóban evezni.

Kolonics György halhatatlan, emléke mind szélesebb körben válhat ismertté. Köszönet érte a könyv szerzőjének és a kiadásáért fáradozóknak. A munka gyümölcse csak a jövőben érik be, ha példaképet kell választani, a fiataloknak nem kell hosszasan tépelődniük.

Jó ügy, méltó emlék Tamás Rita, a könyv szerzője: A könyv írása során úgy éreztem, ez egy kegyelmi állapot. Mindenki azért volt együttműködő, mert jó ügyért dolgoztunk. Nehéz út volt az írás folyamata, de minden perce megérte. Aki elolvassa, nemcsak megismeri, meg is szereti Kolót. Csabai Edvin, a Kolonics György Alapítvány Kuratóriumának elnöke: A könyv méltó emléket állít Kolónak, a szívügyünk volt, köszönet a kiadás támogatásáért a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek és a Magyar Olimpiai Bizottságnak.

Borítókép: Egyedi stílust alakított ki (Fotó: Nemzeti Sport)