Torinói Lepel hiteles másolata, barkaszentelés és szentmise – ezekkel vette kezdetét a virágvasárnap, azaz a húsvét előtti hét vasárnapja a megyeszékhelyen. Az április 13-án kezdődő ünnepi programok közül kiemelten fontos a hívek körében a barkaszenteléssel egybekötött szentmise, amelyet több helyen és több időpontban is tartottak ezen a napon.

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Elsőként reggel 9 órától a Krisztus Király templomban várták az érkezőket, ahol Ugrits Tamás plébános celebrált. A szentmisét még különlegesebbé tette, hogy e napon látható a Torinói Lepel hiteles másolata a Zsolt utcai templomban.
A Torinói Lepel Jézus szenvedéstörténetének egyik legrejtélyesebb tárgyi emléke. A Lepel másolata még megtekinthető nagypénteken és nagyszombaton, április 18-án és 19-én reggel 8 és délután 4 óra között – ismertette a Fejér vármegei hírportál, a Feol.hu.
Szintén barkaszenteléssel egybekötött szentmisét tartottak a Szent Anna-kápolna előtt, majd a Szent István-székesegyházban. Spányi Antal megyés püspök úgy fogalmazott, hogy a virágvasárnap szertartásaként megrendezett barkaszenteléssel Jézus Krisztus jeruzsálemi bevonulására emlékezünk.
– Szívünk élő hitével és odaadásával emlékezünk meg erről az üdvösségszerző bevonulásról, és lépjünk mi is az Úr nyomába – hangzott el.
A délelőtti miséket követően a híveket 15 órától a maroshegyi plébániánál várták, ahonnan a családi keresztút indult.