A gyors rendőri munkának köszönhetően hamar pont került egy biciklilopásos ügy végére: a rendőrök még azelőtt elfogták a feltételezett elkövetőt, hogy a sértett egyáltalán bejelentést tett volna eltűnt kerékpárjáról - olvasható a Veol.hu cikkében.
A biciklilopás reggelén a rendőrkapitányság járőrei állampolgári bejelentés alapján intézkedtek a vásárcsarnok környékén. Két férfit ellenőriztek, akik éppen nagy értékű kerékpárokat próbáltak eladni járókelőknek. Az egyik férfi azt állította, hogy a két bicikli az övé, ám ezt semmilyen módon nem tudta igazolni.
A biciklilopás után perceken belül rendőrkézre került a tettes
Az intézkedés során a Győri Rendőrkapitányság rendőrei átvizsgálták a férfi ruházatát és csomagjait is. A 21 éves pápai férfinál meglehetősen szokatlan tárgyak voltak: több üveg alkohol, mobiltelefonok, karóra, napszemüveg, melegszendvics-sütő, fülbevaló, laptop, cipő, vízibomba, sőt még lábspray is lapult nála. A férfit előállították, miközben a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. Ezzel egy időben érkezett meg az egyik kerékpár tulajdonosa a rendőrségre, hogy bejelentést tegyen nagy értékű biciklijének ellopása miatt. A sértett örömmel értesült arról, hogy a kerékpár megvan, ráadásul a feltételezett tettes is rendőrkézre került.
A rendőrség tájékoztatása szerint a kihallgatás során a férfi további bűncselekményeket is beismert. A nyomozók végül nyolcrendbeli, üzletszerűen elkövetett lopás bűntettével gyanúsították meg. A fiatalembert őrizetbe vették, letartóztatását kezdeményezték, amit a bíróság el is rendelt.
Nemrég Zircen történt lopás, pénztárcát lopott el a parkban egy férfi, de gyorsan lebukott.
Borítókép: Hamar pont került a biciklilopás végére, a rendőrök gyorsan és hatékonyan dolgoztak (Forrás: Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrség/Facebook)
















