Minden évben szép számú látogató társaságában ünnepel a Pápai Várkertfürdő, idén a fürdő melletti kemping nemzetközi vendégeivel együtt a résztvevők száma meghaladta a 3000 főt, vagyis a fürdő vonzereje messze túlmutat a város határain. A nap folyamán vízilabda, strandröplabda és búvárbemutató, valamint zenés-táncos produkciók és lufihajtogató szórakoztatta a közönséget – számolt be róla a Veol.hu.
A Pápai Várkertfürdő a helyiek és a turisták körében is népszerű
A születésnapi sztárvendég, Mihályfi Luca fellépésére és közönségtalálkozójára rengetegen voltak kíváncsiak, sok rajongó közös fotót és autogramot is kért az énekesnőtől. A rendezvény hagyományos záróprogramja, a Várkertfürdő Szépe verseny idén minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zajlott. Több mint húszan jelentkeztek a megmérettetésre, végül 13 versenyző lépett színpadra. A résztvevők az ország különböző pontjairól érkeztek.
A zsűri döntése alapján a szépségverseny győztese a 19 éves, Celldömölkről érkező Molnár Szofi lett, aki pszichológia szakos egyetemi hallgató és egy nappal korábban Balatonlellén a Beach Szépe megmérettetést is megnyerte. Elmondása szerint a verseny előtt sokat edzett, odafigyelt az étkezésére, és a magas sarkúban járást is sokat gyakorolta. A győzelemmel egy éven keresztül ő viselheti a Várkertfürdő arca címet.
















