Kisteleki Gergely már óvodás korában eldöntötte, hogy solymász szeretne lenni. A budapesti solymász szakember 15 éve szervez gyermekeknek természetvédelmi, ragadozó madarakkal foglalkozó programokat. Az ötlet alapját egy saját gyermekkori élmény adta: 1997-ben, tízévesen részt vett egy tíznapos természetvédelmi táborban Garbolcon, az ukrán–román–magyar hármas határ közelében. Bár ott nem volt solymászat, sérült hollóval, borzzal, bagolyköpettel és természetfilmekkel is találkozott. Már akkor megfogalmazódott benne, hogy egyszer ő is szeretne hasonlót szervezni, csak a ragadozó madarak és a solymászat köré építve.
Fotó: Fülöp Ildikó/Napló
A nagyapja nyomán Káptalanfüreden talált otthonra a solymászprogram
A szakember négy éve költözött vidékre, ahol madarai számára egy kisebb tanyát vásárolt. Káptalanfüredhez azonban ennél régebbi családi emlékek kötik: nagyapja a hatvanas évek elején épített ott egy kőházat, ahol annak idején a család egy-két hetes nyaralásokat töltött.
Ma ugyanebben a környezetben tartja a gyermekeknek szóló madaras programokat. A létszámot szándékosan alacsonyan tartja: egyszerre legfeljebb nyolc gyermeknek. Ennek oka, hogy szerinte a kisebb csoportban sokkal személyesebb atmoszféra alakulhat ki a madarak és a gyerekek között.
A növendékek nem csupán néhány percre vehetnek kézre egy-egy ragadozó madarat. Egy-egy gyermek akár fél napot is eltölthet egy konkrét madárral, Kisteleki Gergely felügyelete és segítsége mellett – számolt be a Veol.hu.
A legnagyobb élmény, amikor a madár a gyermek kezére száll
A program egyik legfontosabb része a madarak repítése. A gyerekek számára ez jelenti a nap egyik csúcspontját, hiszen egészen más élmény úgy megfigyelni egy ragadozó madarat, hogy közben az ember saját kezén, a solymászkesztyűn keresztül kerül vele kapcsolatba.
A madaraknak ráadásul saját személyiségük van, ezért Kisteleki Gergely igyekszik megtalálni azt a madarat, amelyiknek a természete leginkább passzol az adott gyermekhez. Egyes madarak évekkel később is emlékeznek azokra, akikkel korábban kapcsolatba kerültek.
Erre jó példa Barnabás, aki immár tíz éve visszajár a programokra. A Vera nevű madárral olyan szoros kapcsolat alakult ki közöttük, hogy a madár ma már szinte a solymász segítsége nélkül is felismeri és elfogadja őt. A hosszú évek alatt a fiatalok közül többen olyan szintre jutottak, hogy bemutatókon is részt vesznek, és például a szigligeti várnál is repíthetik Verát.
Bagolyköpetből egércsontváz
A program azonban messze nem csak a repítésről szól. A gyerekek bagolyköpetet is gyűjtenek és vizsgálnak. A köpeteket vízbe áztatják, majd megtisztítják, hogy az apró csontokat ki tudják belőlük válogatni. Volt olyan táborozó is, aki több köpetből egy teljes egércsontvázat rakott össze.
A programok között szerepel felszerelések készítése is: a gyerekek például solymászkesztyűt varrnak, illetve különböző solymászfelszereléseket készítenek. Horgászni is szoktak, a strandolás pedig szintén belefér a programba. Szalonnasütéssel is szívesen töltenék az estéket, ám a nyári tűzgyújtási tilalom idején erről le kell mondaniuk.
A szakember a természetfilmeket sem hagyja ki. Gyerekkorának meghatározó alkotása, a Gyöngyvirágtól lombhullásig is visszatérő elem volt a kezdeti években.
Nemcsak a madár biológiáját tanulják meg
Kisteleki Gergely szerint a program egyik legfontosabb célja, hogy a gyerekek ne csak a tankönyvekből ismerjék meg a madarakat. Az iskolában megtanulhatják például, hogy a ragadozó madaraknak üreges csontjaik és légzsákjaik vannak, azt viszont már sokkal nehezebb könyvből elsajátítani, hogy az állatoknak saját személyiségük és hangulatuk is van.
A gyerekek megtapasztalhatják, hogy az egyik madár nyugodtabb, a másik érzékenyebb, van, amelyik kifejezetten egy emberhez kötődik, és olyan is akad, amelyik nehezen fogad el másokat.
A madarak természetesen szigorú feltételeknek felelnek meg. Bemutatási és tartási engedéllyel rendelkeznek, Kisteleki Gergelynek pedig számos vizsgát kellett teljesítenie ahhoz, hogy a szakmát és az állatokkal való munkát megfelelően végezhesse.
Hirdetés
A „levegő farkasaival” ismerkednek
A program egyik különleges főszereplője a Harris, amelynek nincs hivatalos magyar neve. A madarat gyakran Harris-héjának vagy Harris-ölyvnek nevezik, a solymászok azonban egyszerűen Harrisnek (ejtsd: „herissz”) hívják. A latin neve Parabuteo unicinctus.
A faj Mexikó, Arizona és más amerikai területek sivatagos vidékein őshonos, és különösen intelligens, társas ragadozó madár. Olyannyira, hogy falkában is képes vadászni. David Attenborough nyomán ezért gyakran a „levegő farkasainak” is nevezik őket.
A Harrisek a szélsőséges hőmérsékletet is jobban viselik, mint számos európai ragadozó madár, de a nagy melegben természetesen ezekre az állatokra is fokozottan figyelni kell. A programok során a gyerekek megtanulják az itatásukat és azt is, mikor kell pihenőt tartaniuk a madaraknak.
Mentett madarak is megfordulnak nála
Kisteleki Gergely nemcsak solymászmadarakkal foglalkozik. A madárkórházak munkatársaként sérült és mentett madarak is megfordulnak nála egy-egy fuvar erejéig. Kapcsolatban áll
- a Hortobágyi Madárkórházzal és
- a Sukorói Vadmadárkórházzal is.
Ha sérült madarat találnak a környéken, gyakran hozzá irányítják a megtalálókat. Ha lehetősége van rá, maga megy el az állatért, vagy megpróbál segítséget szervezni. A műtétre szoruló madarakat a sukorói intézménybe viszi.
„Nem szabad belefásulni abba, hogy rossz irányba haladunk”
A programjainak legfontosabb üzenete azonban túlmutat a solymászaton. Kisteleki Gergely szerint már gyerekkorban érdemes megmutatni, miért fontos a természet és az élőhelyek megóvása.
Úgy látja, a természet jelenleg rengeteg sebet visel, és sok esetben rossz irányba haladnak a folyamatok. Éppen ezért tartja fontosnak, hogy a gyerekek olyan élményekkel találkozzanak, amelyek később is hatással lehetnek rájuk.
A célja, hogy a gyerekek megértsék: nem lehet az emberek boldogságát néhány megmaradt erdőre és szigetre építeni úgy, hogy közben az ott élő állatok élőhelyei folyamatosan eltűnnek.
Kisteleki Gergely abban bízik, hogy az általa átadott szemlélet egyszer továbbgyűrűzik. Szerinte lehet, hogy ez egyesek számára naiv illúziónak tűnik, ő azonban nem akar beletörődni abba, hogy a természet helyzete egyre rosszabb. Úgy véli, tenni kell azért, hogy a mostani gyerekek felnőve már egy olyan világot építsenek, amelyben a természetnek és az embernek is jut hely.
