KSH: Januárban 3,8 százalékkal nőttek az ipari termelői árak
Januárban az ipar belföldi értékesítési árai átlagosan 3,7 százalékkal nőttek, ezen belül a feldolgozóipar árai 5,9 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz mérten.
Januárban az ipar belföldi értékesítési árai átlagosan 3,7 százalékkal nőttek, ezen belül a feldolgozóipar árai 5,9 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz mérten.
A 2019. november-2020. januári időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 498 ezer volt, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 70,0 százalékra emelkedett.
A foglalkoztatás és a munkanélküliség tavaly november és idén január közötti háromhónapos időszakra vonatkozó adatait közli ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke elmondta: sokan előrehozták a lakásépítést, illetve a vásárlást, ugyanakkor olyanok is vannak, akik kivárnak arra számítva, hogy az idén is kedvező kormányzati intézkedések lesznek.
Érdemes folytatni a lakástámogatásokat, a kormány célja változatlanul az, hogy segítse a családokat az otthonteremtésben, a fiatalokat a lakáshoz jutásban – közölte Varga Mihály.
A tavalyi 11,4 százalékos béremelkedés után elképzelhető, hogy az idén csak egyszámjegyű emelkedés lesz, és az infláció miatt a reálbér-emelkedés lassulhat.
Január-decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 378 100 forintot ért el.
A házasságkötések száma nagymértékben emelkedett, 3235 pár lépett frigyre, 54 százalékkal, 1133-mal több a 2018. decemberinél.
A kisebb városok kivételével – ahol csak 3,6 százalékos bővülést mértek -, minden településkategóriában kétszámjegyű volt az új lakások számának növekedése.
A monetáris tanács kamatdöntő ülést tart, emellett több statisztikai adat is megjelenik a következő héten.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Egyre több tagállam látja be, hogy nagy problémák vannak az EU migrációs politikájával.
A Magyar Összetartozás Intézete multimédiás összeállítása nemzeti gyásznapunk 175. évfordulójára.
The presence of Viktor Orban as well as other patriots from Hungary, Austria, Spain, Portugal, Czech Republic and the US at Italy's Lega Party rally is a testament to the international patriotic movement.
A nemzet örökké tartó hálája a mi szívünkben él – fogalmazott a Fidesz fővárosi frakcióvezetője.
Daniel Carbajal súlyos térdsérülést szenvedett, ráadásul mindenképpen műteni kell a hatszoros BL-győztes lábát.
Meglepte a külügyminisztert, mennyire egyszerűen lehet csatlakozni a programhoz.
Trauma és idegrendszeri probléma jeleit sem mutatja, ezért hagyták életben.
Az volt a legjobb, amikor a kicsi, agresszív, agyhalott Kula bácsi a tüntike végén bement a tévé épületébe.
A magyar EP-képviselő a baloldali sajtó és Magyar Péter „vágyálmának” nevezte, hogy a szerdai plenáris ülés Orbán Viktor és a Tisza Párt elnökének összecsapásáról szól majd.
Az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főnöke kitüntetést kapott Denisz Smihal miniszterelnöktől az orosz megszállókkal szembeni küzdelmében végzett munkájáért.
Ekkora nyársalálst még nem látott a világ!
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.