Megvan a palesztinok új elnöke
Rendeletben jelölte ki utódját Mahmúd Abbász palesztin elnök.
Rendeletben jelölte ki utódját Mahmúd Abbász palesztin elnök.

Iszmail Haníje Hamász-vezető meggyilkolásának célja a gázai konfliktus elnyújtása – közölte Mahmúd Abbász palesztin elnök tervezett moszkvai látogatása előtt a RIA orosz hírügynökséggel.

Katar közel félmilliárd dolláros pénzsegélyt ad a palesztinoknak, részben a Gázai övezetnek, részben a Ciszjordániában kormányzó Palesztin Hatóságnak – jelentette az izraeli katonai rádió kedd reggel.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Jót akart, nem jó embereknek.

Hiánypótló honlap indult el Budapest 1944-es amerikai bombázásáról.

Ennek a csatának nem lett győztese.

Újabb vármegyében mutatjuk meg, milyen állapotban van a Tisza Párt hátországa.

A rendelet értelmében január 1-jétől a fiatal férfiaknak kötelező orvosi vizsgálaton részt venniük, és regisztráltatniuk magukat.

Legalább tíz tisztséget tölt be.

A Fidesz–KDNP levelet küldött Metsolának.

"Our grand plan is to create a work-based society in Hungary," declared the prime minister.

Az alkotók Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából az író különleges életútját és sokszínű életművét mutatják be.

Nem csak az elektromos autók viszonylatában tűnik kedvezőnek a fapados Model 3 Standard alapára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.