Püspöki Konferencia: Az advent a várakozás, a lelki felkészülés időszaka
Advent idején, a „Királyok Királyának érkezésére” készülve nemcsak környezetünket, házainkat, hanem szívünket és emberi kapcsolatainkat is rendbe szeretnénk tenni.
Advent idején, a „Királyok Királyának érkezésére” készülve nemcsak környezetünket, házainkat, hanem szívünket és emberi kapcsolatainkat is rendbe szeretnénk tenni.

A turizmusban lassan mindent áthat a karácsonyvárás, a téli feltöltődési lehetőségek változatos hangulata, amely számos újszerű élményt is ígér itthon az elkövetkező hónap során.

Advent négy vasárnapján, december 1. és 22. között ismét megrendezi a Várkert Bazár karácsonyi programsorozatát, amely minden korosztály számára tartogat különlegességeket – közölték a szervezők az MTI-vel.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara piaci körképe szerint az elmúlt években itthon jellemzően a nagyobb, magasabb növények voltak kelendőbbek.
A mosonmagyaróvári Lajta Néptáncegyütes betlehemezéssel és lucázással készül, közben adventi koszorút, kopogtatót, gyapjúbárányt, papírbetlehemet és karácsonyfadíszeket készíthetnek a résztvevők
Az idelátogató családok akár egész napos, ingyenes programokkal kapcsolódhatnak ki az elüzletiesedett adventi pörgésből, ami napjainkban bizony gyakran elhomályosítja a valódi várakozás fényét.

Pénteken immár kilencedik alkalommal nyílik meg a karácsonyi vásár a budapesti Szent István-bazilikánál, ahol az idén az eddigieknél is több program, egy 12 méteres karácsonyfa, interaktív szelfipont és tematikus napok várják a látogatókat.
Napközben ingyenes családi programok, esténként koncertek lesznek, az első alkalommal Bíró Eszter Az időmanó adventje című multimédiás utazást láthatja a közönség.
Mindenkit várnak december elsején a MOM Sportközpontban, ahol kézműves termékeket, süteményeket, kézzel készített adventi díszeket is árusítanak majd.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnökkel Csiszár Jenő beszélget a színpadon.

A gyanú szerint megölt egy 28 éves nőt a horvátországi Muraszerdahelyen.

A becsmérlő megjegyzésre válaszolt Szentkirályi Alexandra.

Ott a pont – osztotta meg a Fidesz frakcióvezetője egy tiktoker videóját.

Látványos fogadtatásban volt része Emmanuel Macron francia elnöknek negyedik kínai állami látogatása során, ám a felszíni csillogás mögött aligha beszélhetünk valódi sikerekről.

A jogállamiság retorikája mögött az EU maga sem tesz eleget a transzparencia elvárásainak – figyelmeztet ifj. Lomnici Zoltán

A félkatonai hálózatnak az államhoz fűződő szoros kapcsolatai tagadhatatlanok, mivel gyakran közvetlenül támogatják vagy megerősítik a kormány politikáját az utcákon.

A zsebmessiás ettől ki fog készülni.

Diadalmas áttörés megy végbe a kovászfronton, a kézműves pékek tovább terjeszkednek.

A 37 éves sztárjátékos úgy szórja a gólokat a vb-n, hogy közben hivatásszerűen bűnözőket fog el.

A múltat végképp eltörölni? Nem! Nem! Soha!
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.