A következő napokban feltárult a szekrények és vitrinek méhe a konyhában, a fürdőben, a kicsiszobában, a nagyszobában, és tárgyak elképzelhetetlen sokasága özönlött elő belőlük, rendezetlenül, mintha búcsújárásra mennének. Ábel ilyenkor tényleg úgy állt közöttük, mint a Kába kő a mekkai zarándokáradat közepén. Előjöttek a mindennapi evőeszközök és edények, a tízévente egyszer vagy még soha nem használt étkészletek, évek óta kibontatlan „elit” italok, az akkortájt virágkorukat élő különféle porcelánnippek (a tátott szájú haltól az énekes koldusig), kiszuperált szappantartók, borotvák, törülközők, mindenféle ruhák, táskák, fényképalbumok, játékok és végül Ábel kedvencei – a könyvek is alászálltak a polcokról.
Ezután a kiürült szekrények sorra beléptek a szoba közepére (mint egy színtársulat tagjai a sikeres előadás után), hogy a porszívó és a nedves rongy hivatásának élhessen. Velük együtt lendült munkába a pókhálószedő (majd az elmaradhatatlan nedves rongy is) egy hosszú rúd végén, bekalandozva falat, sarkokat, mennyezetet. Hogy minek, rejtély, hiszen a megkeseredett pókok már rég elbujdostak az agyontakarított szobákból. Csak ezután szabadott nekiállni az ablakok és ajtók lemosásának. Ezek közül a legkisebbnek sem volt kegyelem. Amikor a bútorok visszatértek a helyükre, tiszták voltak, és fényesek. Akárcsak Ábel és két öccse homloka a sok sikálástól. Mert anyjuk csak rájuk számíthatott a tisztaságért folyó héroszi küzdelmében. Az apjuk sokat dolgozott, és későn ért haza munkából. Ezeken a napokon még későbben.
De még hátravolt a dolog dandárja: egyetlen tárgy sem kerülhetett vissza úgy a helyére, hogy előzőleg ne randizott volna minimum egy száraz törlőronggyal, de az ajánlott a nedves volt. (És aztán a száraz.) Mindezt a sarokból nézte végig az őrületbe kergetett mosógép.
Ünnep szombatján rend és tisztaság honolt a házban, anyja ilyenkor a kimosott, kikeményített (!) ágyneműket és a pizsamákat vasalta, mert sok minden más mellett azt sem lehetett, hogy ünnep előestéjén ne húzzon „tiszta, friss” ágyneműt, a család pedig hasonló pizsamát. Ez a nap már a sütés-főzésé is volt, melynek úgyszintén megvolt a maga szigorú székely rendje: karácsonykor töltött káposzta (és húsleves), húsvétkor töltött bárány (és húsleves), szép pirosra sült rahátos kalácsok (a rahát török eredetű, többszínű édességféle, egyfajta sütésálló zselé, amelyet az anyaországban rejtélyes okból nem forgalmaznak) és egyéb sütemények társaságában. Ez a román kommunizmus nélkülözéstől sújtott utolsó éveiben sem változott. A filozófia egyszerű volt: hétköznapokon lehet éhezni, de a szent ünnepek rendje nem sérülhet.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!