Advent

Mert abban a privilegizált helyzetben vagyunk, hogy a kereszténység az egyetlen vallás, amelyben nem az embernek kell keresnie Istent, mert az Isten keresi meg az embert.

Évfordulók és születésnapok gyűltek össze az elmúlt napokban. Tina Turner nyolcvan lett, Jimi Hendrix hetvenhét lehetett volna, mindannyiunk Bergere, Treat Williams a hatvannyolcadikat ünnepelte, Woody Allen a nyolcvannegyediket (!). Kilencvennyolc éve született Pilinszky János.

Így hagytuk magunk mögött a fekete pénteket és köszöntött ránk egyszerre a meteorológiai tél és advent első vasárnapja. Egy gyertya ég. Pilinszky ezt írja: advent a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk. Gyerekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra, ami biztosan megjött.

Télen az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg, nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni, beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk.

És nincs gyengébb és jogosabb birtoklás se, mint szeretnünk azt, ami a miénk, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi „meglepetés”, lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk. Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses.

Így értem azt, hogy a karácsony a szeretet és advent a várakozás megszentelése. Pilinszky a XX. század egyik legnagyobb magyar költője volt, ez pedig itt fentebb a napnál is világosabb próza. Szép és szelíd emlékeztető. Elvész majd a csatazajban, a konzum karácsony előtti csörtetésben, de néha azért váratlanul felbukkan majd, feldobja az algoritmus, és akit eltalál, örülni fog, mint egy gyerek.

Újhold volt (minő egybeesés ez Pilinszkyvel), újrakezdés, ez a várakozással együtt pompás alkalom sok mindenre. Például hogy kinevessük önnön birtoklási vágyainkat. A vágy persze klassz, birtokolni pedig menő, de elengedni és szétszórni sem rossz. Sőt. Még lustálkodhatunk is közben, persze csak mértékkel, de nem kell feszt keresgélni. Türelem.

Azt kellene elsajátítani és gyakorolni. Mert abban a privilegizált helyzetben vagyunk, hogy a kereszténység az egyetlen vallás, amelyben nem az embernek kell keresnie Istent, mert az Isten keresi meg az embert.

Advent első vasárnapján a mise után, a ferences templom lépcsőjén Szent Ferenc jut eszembe. Nem valami váratlan fordulat, a hely szelleme ugye, de ez csak egy kicsinyke plusz, egyébként is gyakran megesik velem, az exkereszteslovag afféle szuperhős az univerzumomban.

Lássuk be, nem olyan különös dolog ez, hétköznapibb, mintha egy denevérről gondolnám ugyanezt, annak inkább odút építek, mert ügyesen gyéríti a szúnyogokat. Szóval, amikor Ferenc, Isten szegénykéje egy alkalommal visszatért az imádságból, Masseo testvér kissé feldúlva és talán némi megbocsájtható irigységgel a hangjában megkérdezte tőle: Miért neked, miért neked?

Az egész világ utánad megy, mindenki téged akar látni, téged akar hallani, neked akar engedelmeskedni. Pedig nem vagy szép ember, nem vagy sem művelt, sem bölcs, sem előkelő. Hogy van ez? Nos, valahogy úgy lehetett ez, hogy a képességesek meglátták benne Jézust, az Emberfiát. És azt, aki megtette helyettük is, ami írva van, jelesül hogy „ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van és oszd szét a szegények között.”

Aztán elsuhant vagy nyolcszáz év. A tökéletességtől azóta is messzebb vagyunk, mint Makó Jeruzsálemtől. A fekete péntekből fekete hétvége lett, aztán nekiment az adventnek, és már egészen karácsonyig tart. A televíziókban bankok biztatják a megvezetett embereket, hogy vegyenek fel kölcsönt a karácsonyi fogyasztáshoz. Egy olyan országban, ahol hasonlóra már tízezrek mentek rá.

A Facebookon az algoritmus feldob egy három évvel ezelőtti hírt arról, hogy Nagy-Britanniában betiltottak egy karácsonyi reklámfilmet, mert „túl vallásos”. A mű mottója az volt, hogy a karácsony Krisztussal kezdődik, és arra kívánta felhívni a kedves nézők szíves figyelmét, hogy a karácsony lényege nem az ajándékozás, a pénzköltés és a hízókúra, hanem az, hogy megszületett a Megváltó. A hír közepén, megbontva a szöveget, ott virít egy hirdetés. Töltse a karácsonyt wellness-szállodában. Irány a webshop.

Krisztus, kegyelmezz, anyám, borogass. Keresztelő az aquaparkban még nincs, de majd lesz az is. Addig is, a szállodások szerint az igény hatalmas, már nincs szabad hely. Pilinszky így folytatja: az a gyerek, aki az első hóesésre vár, jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé, szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását.

Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel sem kevesebb annál, amire vár.