Felmondta a kötelező leckét az Európai Parlament új elnöke
A baloldali David-Maria Sassoli európai parlamenti elnökké választásával az uniós puzzle utolsó darabja is a helyére került tegnap. A megbízatása két és fél évre szól.
A baloldali David-Maria Sassoli európai parlamenti elnökké választásával az uniós puzzle utolsó darabja is a helyére került tegnap. A megbízatása két és fél évre szól.

2019-ben a V4 tanítja demokráciára a nyugati elitet, nem túl sok sikerrel, de örömteli, hogy ez a négy ország képes volt a nyugat-európai elit játékszerét, a csúcsjelölti rendszert kikezdeni és bedönteni.

Üdvözölte az európai uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján született megállapodást és Ursula von der Leyen jelölését kedd este a német kancellár, hozzátéve, hogy ennek ellenére belpolitikai okok miatt tartózkodnia kellett a szavazáson.
Az uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőiből álló Európai Tanács a német védelmi minisztert javasolja az Európai Bizottság következő elnökének – jelentette be Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.

Félbeszakadt az Európai Tanács tisztújításról szóló ülése kedden, mert bár már egyértelműen támogatta mindenki azt az új elképzelést, hogy Ursula von der Leyen német védelmi miniszter legyen az Európai Bizottság következő elnöke, végül Angela Merkel német
A tagállami állam- és kormányfők ma reggel folytatják a tárgyalásokat az uniós csúcspozíciók ügyében, miután vasárnap este harmadszori nekifutásra sem sikerült megegyezniük.

Megérkezett Merkel, aki a német szocdemekkel együtt a legnagyobbat bukta a választásokon, és beállt Timmermans mögé. És ezt elnevezték kompromisszumos megoldásnak.

Az Európai Néppárt (EPP) szembement Angela Merkellel, nem választották meg Soros emberét, Frans Timmermanst, akin keresztül a Soros NGO-kat támogatták volna.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormánypártok magabiztosan vághatnak neki a kampánynak.

A Fidesz megy tovább a magyar úton, a béke útján.

Sikeres erődemonstráció volt a jelöltállító kongresszus.

A nappali hőmérséklet mindössze –8 és 0 fok között várható.

Gyorsabb fellépést sürget a kínai import ellen.

Itt vannak a részletek.

A tüntetések halálos áldozatainak száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

A csoportellenfeleknek nagyon rosszul alakult a vasárnap este.

Az európai gazdaság, különösen a német ipar gyenge teljesítménye továbbra is fékezi a magyarországi ipar teljesítményét.

A Barcelona elleni döntőbeli vereséget követően kifakadtak a drukkerek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.