Aggodalom Merkelért

Ha nem egészséges az Európai Unió – ne kerteljünk – kvázi vezetője, legerősebb államának első embere, az az unió összes polgárára kihatással van.

Ismét felmerült, egészséges-e a kancellár Fotó: Clemens Bilan Forrás: MTI/EPA/Clemens Bilan

Sokaknak nem a legkedvesebb politikusa Angela Merkel, de most, alighanem rajtunk kívül, ők is aggódnak érte. Aki keresztényi módon közelít embertársaihoz, annak elszorul a torka és belesajdul a szíve, amikor látja azokat a felvételeket, amelyeken a német kancelláron makacs remegés lesz úrrá – immár harmadszor. Első ízben az ukrán elnök fogadásakor rezgett, mint a nyárfalevél, másodszor az új német igazságügy-miniszter beiktatásakor. Most pedig, miután az indokolt kérdéseket egy-két bagatellizáló mondattal elhárította, a finn miniszterelnökkel való találkozásakor futott át rajta hosszan tartó rázkódás. Hősiesen tartotta magát mindhárom alkalommal, nem kellett egyik ceremóniát sem félbeszakítani, de úgy tűnt: ez csak Merkel akaratának és az isteni gondviselésnek volt köszönhető.

Sok millióan aggódnak tehát a német kormányfő állapotáért, és ezt részben önös, helyesebben kollektív, európai közösségi érdekből teszik. Ha nem egészséges az Európai Unió – ne kerteljünk – kvázi vezetője, legerősebb államának első embere, az az unió összes polgárára kihatással van. Ki tudja, hányszor jött elő ez a borzalmas reszketés, amit nézni is rossz, amikor nem volt reflektorfényben, kamerák kereszttüzében. Ha a berlini kancellár gyengélkedik, az amúgy is szorongatott, multimilliárdosok által eladósításra és függőségre kijelölt, szélsőségesen globalista, álcivil NGO-k és embercsempész társutasaik, idehajtott migránsok, terroristák miatt ostromlott várhoz hasonlító földrész is romlásnak indulhat.

A legijesztőbb nem is a kancellár állandósuló remegése, hanem az, hogy továbbra sem hajlandó tudomást venni róla, nem ad rá magyarázatot, illetve azt mondja: jól van. Illyés Gyula írta Bartók című költeményé­ben: „növeli, ki elfödi a bajt”. Nem véletlen, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a legszigorúbban vett közérdek az elnök egészsége. Ha egy jelöltről kiderül, hogy nincs megfelelő kondícióban, annak semmi esélye a győzelemre. Volt rá példa, hogy egy demokrata párti kandidáló azzal bukott meg, hogy kiderült róla: eltitkolt egy idegösszeomlást.

Sorakoznak a riasztó történelmi példák. Vajon merre fordult volna a világ sorsának kereke, ha Woodrow Wilson 1919. október elején nem kap agyvérzést, mivel így az amerikai elnök nélkül rendezhették el tragikus dilettantizmussal a Párizs környéki békékben a nemzetek sorsát, megágyazva a második világégésnek. Nem tudni, hogy ha nem a titkoltan járásképtelen nagybeteg Roosevelt az Egyesült Államok elnöke, Sztálin érvényesíthette volna-e ilyen végletesen a második világháború után Jaltától Párizsig az akaratát. Az is örökké nyitott kérdés marad: ha Eden brit miniszterelnök nem küzd súlyos betegséggel, belement volna-e a szuezi kalandba, aminek a drámai következménye az 1956-os magyar forradalom magára hagyása lett.

Németország sorsa nemcsak történelmi és gazdasági kapcsolataink miatt fontos számunkra, hanem azért is, mert egy nagy fának nem csupán az árnyéka nagy, hanem az is veszélyes, ha kidől és mindenkit maga alá temet. Vigyázni kell, nehogy az EU is belerengjen a kancellári remegésbe.

Arról sincs ismeretünk, mióta fordulnak elő ezek a remegési rohamok a politikusnőnél. Mi van, ha már az eddigi rossz döntéseinek a mozgatórugóit is ezen a tájékon kell keresnünk? Lehetséges, hogy a vadbaloldali szocialista Frans Timmermans EB-elnöki jelölése melletti kardoskodás és párttársa, Ursula von der Leyen meg nem szavazása is árulkodó tünet? Így aztán józan, felelős vezetőknek ugyanazt kellene javasolniuk Angela Merkelnek, amit minden jóérzésű ember tanácsolna saját túlterhelt nőrokonainak: pihennie kellene a megerőltető évtizedek után.