Sorakoznak a riasztó történelmi példák. Vajon merre fordult volna a világ sorsának kereke, ha Woodrow Wilson 1919. október elején nem kap agyvérzést, mivel így az amerikai elnök nélkül rendezhették el tragikus dilettantizmussal a Párizs környéki békékben a nemzetek sorsát, megágyazva a második világégésnek. Nem tudni, hogy ha nem a titkoltan járásképtelen nagybeteg Roosevelt az Egyesült Államok elnöke, Sztálin érvényesíthette volna-e ilyen végletesen a második világháború után Jaltától Párizsig az akaratát. Az is örökké nyitott kérdés marad: ha Eden brit miniszterelnök nem küzd súlyos betegséggel, belement volna-e a szuezi kalandba, aminek a drámai következménye az 1956-os magyar forradalom magára hagyása lett.
Németország sorsa nemcsak történelmi és gazdasági kapcsolataink miatt fontos számunkra, hanem azért is, mert egy nagy fának nem csupán az árnyéka nagy, hanem az is veszélyes, ha kidől és mindenkit maga alá temet. Vigyázni kell, nehogy az EU is belerengjen a kancellári remegésbe.
Arról sincs ismeretünk, mióta fordulnak elő ezek a remegési rohamok a politikusnőnél. Mi van, ha már az eddigi rossz döntéseinek a mozgatórugóit is ezen a tájékon kell keresnünk? Lehetséges, hogy a vadbaloldali szocialista Frans Timmermans EB-elnöki jelölése melletti kardoskodás és párttársa, Ursula von der Leyen meg nem szavazása is árulkodó tünet? Így aztán józan, felelős vezetőknek ugyanazt kellene javasolniuk Angela Merkelnek, amit minden jóérzésű ember tanácsolna saját túlterhelt nőrokonainak: pihennie kellene a megerőltető évtizedek után.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!