Borúlátó beismerés: a harmadik világháború a küszöbön van, Európának fel kell készülnie

Valerij Zaluzsnij, a fegyveres erők volt főparancsnoka és Ukrajna jelenlegi londoni nagykövete az NV hírportálon megjelent véleménycikkében figyelmeztette Európát, hogy ideje feladni a nemzetközi jog nyújtotta védelembe vetett illúziókat. A diplomata szerint az 1945 után kialakított világrend mára teljesen összeomlott. Úgy fogalmazott: a korábban a nagyhatalmi érdekérvényesítés eszközeként működő pufferzónák fenntartása a jelenlegi helyzetben már közvetlen veszélyt jelent a szomszédos országok számára. Zaluzsnij üzent azoknak a nyugati döntéshozóknak is, akik továbbra is látszatmegoldásokban gondolkodnak.

2026. 05. 22. 13:15
A harmadik világháború a küszöbön van, Európának fel kell készülnie Forrás: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Valerij Zaluzsnij arra is kitért, hogy a háború továbbra is hibrid jellegű
Valerij Zaluzsnij arra is kitért, hogy a háború továbbra is hibrid jellegű (Fotó: AFP)

Zaluzsnij a nemzetközi szövetségek gyengüléséről is írt

Kijelentette, hogy az állambiztonságnak abból kell kiindulnia, hogy az ország reálisan lássa a saját helyét és szerepét a jelenlegi világrendben, és a biztonságpolitikáját ehhez igazítsa. A nagykövet szerint  

a nemzetközi szövetségek, elsősorban a NATO, elveszítették képességüket tagjaik biztonságának garantálására, főként azért, mert technológiailag nincsenek felkészülve a modern hadviselésre,

a demokratikus intézmények pedig nem képesek meghozni a népszerűtlen döntéseket. „Az is nyilvánvaló, hogy az Egyesült Államok fokozatosan visszalép az európai demokrácia fő védelmezőjének szerepétől. Ukrajna és Oroszország közvetlenül is érintett ebben” – jegyezte meg.

Zaluzsnij hangsúlyozta, hogy Ukrajna vérrel fizet a tapasztalataiért, ezért azokat nem lehet pénzre váltani. 

Szerinte ezeket a tapasztalatokat a fenntartható béke megteremtésére kell felhasználni, ami csak olyan új partnerségekkel érhető el, amelyek később új szövetségek alapjává válhatnak.

Zaluzsnij a nemzetközi szövetségek gyengüléséről is beszélt
Zaluzsnij a nemzetközi szövetségek gyengüléséről is beszélt (Fotó: AFP)

Európa biztonsága és Ukrajna szerepe

Zaluzsnij úgy látja, hogy annak ellenére, hogy Európa számos részén még nem dúlnak harcok, a kontinens biztonsági helyzete mára az egyik legfontosabb aggodalommá vált. 

Mindenki jólétben és békében akar élni, de közben elfelejtik, hogy ezért emberek adták az életüket

– figyelmeztetett. Szerinte a geopolitikai bizonytalanság, valamint a nemzetközi intézmények és a nemzetközi jog gyengülése kedvez a konfliktusok és a súlyos válságok kialakulásának. Úgy véli, az ilyen időszakokban kiemelt figyelmet kell fordítani a biztonsági rendszerek átalakítására. Hozzátette, hogy a hadviselés módszereinek változása, valamint a világrend átalakulása miatt már nem elég a régi fegyvereket lecserélni, hanem a biztonságról alkotott gondolkodást is újra kell értékelni — állami és nemzetközi szinten egyaránt.

Rámutatott arra is, hogy ezt nem lehet pusztán új szerződésekkel vagy a felelősség egyetlen intézményre hárításával megoldani. 

Szerinte ehhez időre és valódi tapasztalatra van szükség, amellyel jelenleg leginkább Ukrajna rendelkezik. Úgy látja, ezt a tapasztalatot arra kellene felhasználni, hogy más országoknak ne kelljen ugyanazt az árat megfizetniük, amit Ukrajna már megfizetett és továbbra is fizet. Zaluzsnij szerint pozitív fejlemény, hogy az európai országok és kormányok már nemcsak általánosságban beszélnek a kontinens biztonságának megerősítéséről, hanem konkrét célokat is meghatároznak. Úgy fogalmazott:

A kormányok feladata nemcsak az emberek jólétének biztosítása, hanem az életük és a jövőjük védelme is.

Borítókép: Ukrán katonák egy gyakorlat során 2026. április 15-én (Fotó: AFP)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.