Ellenzéki sorcsere a bizottságokban
A Fidesz-frakció több parlamenti bizottságban is tagokat cserél. A többi között az egészségügyi bizottságban Kovács Sándor helyét Vitányi István veszi át, aki emellett megtartja tagságát a digitalizációs és technológiai bizottságban is. Utóbbi testületből távozik Lezsák Anna, aki az oktatási bizottságban folytatja munkáját, ahonnan Radics Béla ül át Lezsák Anna megürült helyére.
Horváth László képviselő, korábbi drogügyi kormánybiztos a nemzetbiztonsági bizottságban is tagságot kap, Kocsis Máté helyén,
emellett megtartja tisztségét az egészségügyi bizottságban, és júliusig a művelődésiben is, amit akkortól várhatóan Szekeres Pál tölt majd be, aki a párt döntése értelmében Orbán Balázs európai parlamenti mandátuma miatti lemondás okán kerül majd országgyűlési képviselői székbe. Szekeres Pál a mandátumszerzését követően a művelődési bizottság mellett a szociális bizottságnak is tagja lesz.
Új szabályok vonatkoznak a sajtóra
Forsthoffer Ágnes arról is beszélt, hogy változik a parlamenti sajtótudósítás menete. Javaslatáról azt mondta, hogy az az eddigi ünnepi alkalmakon bevezetett gyakorlattal párhuzamos, illetve kiegészíti. A házelnök hangsúlyozta, hogy korábbi ígéretükhöz híven szeretnének nagyobb mozgásteret biztosítani a sajtónak, ezért a média munkatársai az úgynevezett Kék társalgón kívül a Kupolateremben, a főlépcsőházban, valamint a Piros társalgó kijelölt területén tudnak majd dolgozni.
A házelnök kiemelte azt a tervüket, hogy felcserélik a parlamenti imatermet a sajtószobával, így az utóbbi a félemeletről átkerülne a főemeletre. Indoklásként közölte, hogy ezáltal a sajtó munkatársai kényelmesebben dolgozhatnak, és azon a szinten lesznek, amelyiken a munkájukat végzik.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!