
- Magyar Nemzet
- ausztria
ausztria

Kurz nem zárja ki egy újabb néppárti-szabadságpárti együttműködés lehetőségét
Nem zárta ki Sebastian Kurz volt osztrák kancellár, az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke, hogy a választásokat követően pártja ismét koalícióra lépjen az Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ).
Osztrák minisztérium: A muszlim tanulók neve mellett fel kell tüntetni az „iszlám” megjelölést is
Mostantól a vallásra és a vallási irányzatra utaló kifejezésnek is szerepelnie kell az iskolai bizonyítványban. Fel kell tüntetni az „iszlám” szót és mellette a vallási irányzat rövidítését is.
Emelt díjas autópályákon a tengerre
Az Adria több országon keresztül autópályákon is elérhető, ám ezekre általában az jellemző, hogy a használati díjuk drágább a magyarénál. Eközben a Horvátország és a Szlovénia felé vezető útjainkon építőmunkások dolgoznak.

Nem fogadja el mandátumát az Európai Parlamentben a volt osztrák alkancellár
Heinz-Christian Strache volt osztrák alkancellár, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) lemondott elnöke nem fogadja el az európai parlamenti választáson szerzett mandátumát – jelentette be a botrányba keveredett osztrák politikus hétfőn, a Facebookon közzétett
Csökkent májusban a forgalomba helyezett autók száma Ausztriában
Májusban csökkent a forgalomba helyezett személygépkocsik és gépjárművek száma Ausztriában az osztrák statisztikai hivatal, a Statistik Austria honapján kedden publikált jelentés szerint.
Kurz: Nem bontottam volna fel a koalíciót, ha nem lett volna szükséges
Nem bontottam volna fel a koalíciót, ha nem lett volna szükséges – mondta a volt osztrák kancellár egy keddi kampányeseményen, Seekirchenben. Sebastian Kurz ezzel az általa menesztett Herbert Kickl volt szabadságpárti (FPÖ) belügyminiszter Facebook-bejegy
Migránspárt indulna a bécsi választásokon
Rágalmazásért pereli Strachét Kern
Strache az Ibizán rejtett kamerával készült videófelvételen többek között arról is beszél: egy informátora szerint Kern Afrikában állítólag kiskorúakkal folytatott szexuális kapcsolatot.

Beérhet az aranygeneráció
A magyar női kézilabda-válogatott tegnap magabiztos, mi több, fölényes győzelemmel (28-19 Ausztria ellen a visszavágón) kijutott a decemberben, a japán Kunamotóban esedékes világbajnokságra.

Fontos híreink
Referendumot kezdeményez a román elnök a bírák és ügyészek körében

Amerikai blokád alatt maradnak a venezuelai olajszállító hajók

Új repülőgép-hordozót épít Franciaország

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Viktor: Ilyen az igazi csapatmunka! + videó
Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Kitereléses ellenőrzéseken is tettenéri a NÚSZ a külföldi bliccelőket
Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Magyar Péter kétségbeesetten kapálózik, újabb balhékra készül az állami intézményekben
Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

Lezárták az M1-est, súlyos baleset történt az M3-ason is
Az egyik balesetben egy autó is kigyulladt.
Külföldi híreink

Zelenszkij: Konstruktív megbeszélések folynak Miamiban
Az oroszok szerint Európa nem akar békét.

Rekordmennyiségű kokaint foglalt le a kolumbiai haditengerészet
Nemzetközi együttműködésben, két óceánon hajtottak végre nagyszabású akciókat.

Orbán Balázs: Az európai elit egyre mélyebbre süllyed a háborúba + videó
„2029-ig akarják Ukrajnát felvenni az Európai Unióba.”
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Amerikában a fiatalok kétezer éves választ találtak a modern káoszra
A rohanó világban szükségük van egy biztos pontra.

Jichák Hercog: Közösen kell küzdeni az antiszemitizmus ellen + videó
„Izrael népe veletek van, érezzük a fájdalmatokat, osztozunk a döbbenetetekben.”

Ismét magyar a fitnesz királynője, de látja a hiányosságait is + videó
Horváth Laura a 2023-as a CrossFit Gamesen aratott diadala után most újabb nagy győzelmet ért el.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

